Tizennégy ország, több mint 70 teniszezője érkezett Kaposvárra, egy újabb idei világversenyre. A 39. Újságíró Tenisz Világbajnokság résztvevői azonban nem hivatásos sportolók, hiszen tudósítók, valamint televíziós személyiségek alkotják a népes mezőnyt. A rangos eseménynek az Iszák utcai csarnok ad otthont, ahol péntekig egymást érik majd a mérkőzések. A nagy múltú sportrendezvénynek ötödik alkalommal adhat otthont hazánk.

Fölényes győzelmet aratott legutóbbi mérkőzésén a megye egyben szereplő Balatonlelle futballcsapata. A nyáron alaposan megerősített gárda a negyedik fordulóban Magyaregresen tudott nyerni, mégpedig meggyőző, 6-0-s különbséggel. A végső győzelemre is esélyesnek tartott gárda számára nehézkesen indult a szezon, de mostani győzelmüknek köszönhetően öt helyet előre lépve a listavezetők nyomába eredtek.