Régi-új edzővel és a magyar játékosokkal a fedélzeten megkezdte a felkészülést a Kaposvári Kosárlabda Klub. A szezon nyolc hét múlva rajtol, addig pedig izzasztó edzések és felkészülési meccsek sora vár a fiúkra.

Második mérkőzését is megnyerte az új évadban a Rákóczi NB III-as futballcsapata. A kaposváriak Sárváron léptek pályára, és már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert. A folytatásban is a zöld-fehérek irányították a játékot, és véghül 3:1 arányban bizonyultak jobbnak.

Somogyot, Tolnát és Baranyát is bejárja a napokban egy túrázókból álló társaság a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében. A résztvevők a dél-dunántúli piros túraútvonalat teljesítve, így mintegy 320 km-t tesznek meg Siófoktól Szekszárdig. A vándorok épp a napokban érték el Kaposvárt, amivel az útvonal felét már maguk mögött tudhajtják.