Bár még több mint fél évet kell várni a 2014-es Balaton-átúszásra, a szervezők jól haladnak az előkészítő munkával: már sikerült megállapodni a névadó támogatóval a közös folytatásról.

Versennyel ért véget a több napos kaposvári régiós utánpótlás úszótábor. Az erőpróba nem csak ezt a pár napot, hanem az egész éves felkészülést zárta le.

Szokásához híven gálaelőadással zárta az évet az Ametiszt Tánc-Sport Egyesület. Jegesné Hornyák Hajnalka tanítványai 2014-ben is szép eredményeket tudhatnak maguk mögött, egyik párosuk még világbajnokságon is képviselhette az egyesületet.