Fagyos hangulatra számítottak, ehhez képest igazi nyárias időjárás várta a negyedik Zymankó kupa résztvevőit. Az évadzáró hajómodellező versenyen a sportág színe-java képviseltette magát, és több kategóriában is hazai sikernek örülhettek a kaposváriak.

Hazai környezetben, a Kodály iskolában kezdte meg szereplését a Kaposvári Röplabda Akadémia együttese a leány Országos Ifjúsági Kupában. Oláh János tanítványainak elsőként két Pest megyei csapat ellen kellett helyt állniuk, ami maradéktalanul sikerült is nekik.

Több versenyen is sikerrel szerepeltek az elmúlt hetekben a somogyi tájfutók. A sportág kedvelői nem csak idegen környezetben próbáltak szerencsét: a Nyílt Somogy Megyei Középtávú Bajnokságot a Deseda melletti Gombási parkerdőben rendezték meg.