Kaposvár sikersportolóit és edzőiket köszöntötték ma délután a Városházán. A megyeszékhely versenyzői kiemelkedő nemzetközi eredményeket értek el az elmúlt időszakban: a felnőtt és az utánpótlás korosztályban is sikerült több alkalommal felállni a dobogóra. Szita Károly polgármester köszöntőjében kiemelte: a sikersportolókra az egész város büszke lehet, és továbbra is számíthatnak Kaposvár támogatására.

A Tigris KK és a Mágusok Egyesület közös szervezésében rendeznek felnőtt és utánpótlás kosárlabdatornát szombaton, Kaposváron. A viadal résztvevői az idén februárban elhunyt sportvezető, Skoda László emléke előtt is adóznak.

A Fradi után az Újpesttel mérkőzött a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia NB I-es kiemelt bajnokságban szereplő U21-es csapata. A házigazdák több játékosa is betegséggel bajlódott a mérkőzés előtt, mégis sikerült szoros meccset vívniuk a lila-fehérekkel. A kaposváriak az 5. forduló után a 10. helyen állnak a tabellán.