Kaposvári KK - Soproni KC 2015. Április 28. 11:07

A közvetítésnek vége

  • 11:07:45

    Új esemény

    Kövessék velünk a mérkőzést 18 órától!

  • 17:53:02

    Új esemény

    Szeretettel köszönti a KaposPont minden Kedves olvasóját!

  • 17:54:29

    Új esemény

    A harmadik mérkőzéséhez érkezett a Kaposvár - Sopron negyeddöntős párharc az NB 1./A csoportos kosárlabda-bajnokságban.

  • 17:56:26

    Új esemény

    Az első meccsen aratott fölényes hazai győzelme után Sopronban 80-71-re alulmaradt a kaposvári együttes, így a felek két mérkőzés után egy-egyre állnak. 

  • 17:57:24

    Új esemény

    Az SKC nagyon összekapta magát a második találkozóra, és minden bizonnyal ma sem fogják újra ugyan azt az arcukat mutatni, amit az első, kaposvári mérkőzésen.

  • 17:58:47

    Új esemény

    A Kaposváriaknál mint kiderült Frazier lázasan lépett pályára Sopronban, ám mára kiheverte az irányító a kisebb nyavalyáját.

  • 18:02:32

    Új esemény

    A soproniak is teljse kerettel készülhetetk erre az összecsapásra. Az előző mérkőzésen Dénes Gábor is visszatért már a csapathoz, és a korábban kisebb sérüléssel bajlódó játékosok is kezdenek száz százalékos formába lendülni.

  • 18:03:01

    Új esemény

    A mai mérkőzés három játékvezetője Papp Péter, Hegedüs Tibor., Török Róbert lesz.

  • 18:03:42

    Új esemény

    A feldobásig már csak percek vannak hátra.

  • 18:04:15

    Új esemény

    Lássuk a kezdőcsapatokat!

  • 18:04:53

    Soproni KC

    A vendégek a Boriszov, Tóth, Poscic, Ruják, Thomas ötössel indítanak.

  • 18:05:40

    Kaposvári KK

    Míg a KKK a megszokott Frazier, Fodor, Raivio, Hendlein, Spica ötössel áll fel.

  • 18:06:14

    Kaposvári KK

    Raivio középtávolija nyitja a pontok sorát, 2-0.

  • 18:07:31

    Soproni KC

    Ruják válaszolt erre egy ziccerből. 2-2.

  • 18:08:08

    Soproni KC

    Poscic eredményes a befutása után, 2-4 a vendégeknek.

  • 18:08:53

    Kaposvári KK

    Hendlein közelijével egyenlítünk, 4-4.

  • 18:09:45

    Új esemény

    Boriszov kosarával ismét a Sopron állt előrébb, de Fodor egy hármassal átvette a vezetést a mieinknek.

  • 18:10:38

    Új esemény

    Thomas, majd Spica volt eredményes a két palánk alatt, így a negyedik perchez 9-8-as hazai vezetéssel érkezünk meg.

  • 18:11:35

    Új esemény

    Fodor egy büntetővel tovább növeli a hazai előnyt, de Boriszov egy tempóval kiegyenlít. 10-10.

  • 18:11:57

    Kaposvári KK

    Frazier hármasa után 13-10 ide.

  • 18:12:39

    Soproni KC

    Boriszov eddig tarthatatlannak bizonyul, ismét ő talál be, 13-12.

  • 18:13:18

    Kaposvári KK

    Raivio is vállal egy hármast, 16-12-re ellépünkez által.

  • 18:13:58

    Kaposvári KK

    Majd egy újabb hazai-tripla, ezúttal Fodortól. 19-12.

  • 18:14:11

    Soproni KC

    Soproni időkérés.

  • 18:17:30

    Új esemény

    Raivio süllyesztett el két triplát a soproni gyűrűbe, melyre csak Edwards válaszolt egy kettessel. 25-14.

  • 18:19:15

    Új esemény

    Raivio ziccerével 27-16-ra lép meg a KKK.

  • 18:20:42

    Kaposvári KK

    Hendlein kosarával már 29 dobott pontnál a KKK az első negyedben. 29-18.

  • 18:23:07

    Új esemény

    Raivio büntetői, valmaint Tóth palánk alattija zárta az első negyedet. Tíz perc után 31-20 Fodorék javára.

  • 18:27:11

    Új esemény

    Tóth Gergely büntetői nyitották a második negyedet, majd Frazier ziccere követte azt. 33-22.

  • 18:28:22

    Soproni KC

    Tóth Norbert lopja a távolságot egy hármassal, 33-24.

  • 18:32:23

    Új esemény

    Horvárt büntetői után Ruják találta be, 35-26.

  • 18:33:05

    Soproni KC

    Majd két értékesített büntető Trepák részéről, 35-28.

  • 18:34:34

    Soproni KC

    Tóth Gergely kapott egy remek labdát Boriszovtól, és a soproniak centere nem is hibázott a kihagyhatatlan helyzetből. 35-30.

  • 18:34:51

    Kaposvári KK

    Kaposvári időkérés.

  • 18:35:21

    Kaposvári KK

    Érzi Fekete Ádám, hogy valahogy meg kell állítani a soproniak zárkózását.

  • 18:36:52

    Új esemény

    Spica kétszer egymás után is megbolondította a vendég védőket, két kosara közt pedig Edwards volt eredményes soproni részről. 39-32.

  • 18:38:25

    Új esemény

    Boriszov két büntetőjét követően Hendlein zsákol nagyot Frazier alley oop-jából, 41-34.

  • 18:39:16

    Új esemény

    Boriszov pedig kap egy technikait közben, így egy büntető után oldalról hozhatjuk a labdát.

  • 18:40:28

    Új esemény

    Frazier büntetője a helyén, majd Spica újabb horga is, 44-34.

  • 18:41:01

    Új esemény

    Aztán Hendlein eredményes egy leindítás után, 46-34-re ellépünk.

  • 18:41:45

    Soproni KC

    Nem tétlenkedik Sabáli Balázs, és időt kér tüstént.

  • 18:44:12

    Soproni KC

    Edwards büntetője után Poscic zsákol egyet, 46-37-re zárkózik a Sopron.

  • 18:46:16

    Kaposvári KK

    Frazier is bedob egy büntetőt, majd Hendlein szerez egy labdát a félpályánál, és indította háttal Raiviot, aki zsákolt egyet. 49-37.

  • 18:46:56

    Soproni KC

    Két Edwards-büntető után 49-39.

  • 18:47:43

    Kaposvári KK

    Egy perccel a negyed vége előtt egy hazai időkérés még.

  • 18:49:56

    Kaposvári KK

    Jancsikin triplája kimaradt, a pattanó pedig a vendégek ölébe hullt, ám Poscic támadója után a labda visszakerült a kaposváriakhoz.

  • 18:50:38

    Kaposvári KK

    Fél perccel a negyed vége előtt Frazier büntetőzhetett. Nem remegett meg az amerikai keze. 51-39.

  • 18:51:56

    Új esemény

    Frazier egy ziccert is elhelyezett még a soproni gyűrűben, és mivel az utolsó vendég akcióból nem született kosár az első félidő után 53-39-re vezet a Kaposvári KK.

  • 19:06:51

    Új esemény

    A felek újra a pályán, folytatódik a csata második félideje.

  • 19:08:27

    Új esemény

    Boriszov hármasával indul a harmadik negyed, majd Spica dobott be egy büntetőt. 54-42.

  • 19:10:19

    Új esemény

    Frazier tempója után Spica is bevert egyet, 58-42.

  • 19:11:53

    Új esemény

    Tóth palánk alóli kosara után Raivio eredményes középtávolról, 60-44.

  • 19:15:12

    Új esemény

    Frazier kettese után a negyedik percben már húszra nő a kaposvári előny, de  egy soproni hármassal rögtön csökken is az.

  • 19:15:48

    Kaposvári KK

    Frazier viszont egy újabb hármassal ismételten húszra növeli az előnyt, 67-47.

  • 19:16:22

    Új esemény

    Boriszov dupláját Trepák hármasa követi, 67-52.

  • 19:17:32

    Új esemény

    Boriszov egy hármassal még tovább farag a sopronika hátrányán, 67-55.

  • 19:20:05

    Új esemény

    Trepák, valamint Ruják is bevág egy hármast, 69-61-ig feljön ezzel a soproni csapat. Kaposvári időkérés.

  • 19:22:04

    Új esemény

    Ruják bedob egy újabb hármast is. 69-64.

  • 19:23:46

    Új esemény

    Edwards ziccere után 71-66 a negyed vége előtt nem sokkal.

  • 19:24:52

    Új esemény

    Spica kapott remek labdát Fodortól, és dob egy közelit, ami egyben a negyed utolsó kosara is volt. 73-66.

  • 19:27:10

    Új esemény

    Hendlein kezdi a pontgyártást a zárónegyedben, 75-66.

  • 19:27:59

    Új esemény

    Edwards kapar össze egy labdát a palánk alatt, amjd dob egy kettest, 75-68.

  • 19:30:28

    Új esemény

    Raivio triplája hullott be, ami után 78-69-re meglépünk kicsit.

  • 19:32:07

    Új esemény

    Raivio újabb fontos hármasa!!! 81-69.

  • 19:32:20

    Új esemény

    Soproni időkérés.

  • 19:35:06

    Új esemény

    Boriszov dob be egy büntetőt, majd Fodor jelentkezi kegy ziccerrel. 83-70.

  • 19:35:57

    Új esemény

    Hendlein kosarával már 15 ide. 85-70.

  • 19:37:28

    Új esemény

    Boriszov berámol egy hármast, Ám a túloldalon jön Fodor, aki megteszi ugyan ezt. 88-73.

  • 19:39:27

    Új esemény

    Hendlein kosraával 90-74.

  • 19:40:00

    Új esemény

    Hendlein eredményes megint, 92-74. Újabb soproni időkérés.

  • 19:41:50

    Új esemény

    Thomas hint egy hármast, 92-77.

  • 19:43:57

    Új esemény

    Thomas növelte tovább pontjai számát büntetőkből, 92-79.

  • 19:44:44

    Új esemény

    Spica rámol be egy kettest, 94-79.

  • 19:45:18

    Új esemény

    Másfél perccel a vége előtt lassan kijelenthető a 2-1-es összesítésbeli kaposvári vezetés is.

  • 19:46:35

    Új esemény

    A Kaposvárnál újfent előtérbe kerülnek az eddig kevesebb szerephez jutók, Grebenár, Kovács, Papp, Kocsis, Horváth ötössel a páláyn jelenleg a KKK.

  • 19:48:14

    Új esemény

    Ebben a pillanatban pedig véget is ér a találkozó.

  • 19:48:53

    Új esemény

    A KKK szinte végig vezetve - hol kisebb, holt tetemesebb előnnyel - tudta megynerni a harmadik mérkőzést.

  • 19:49:25

    Új esemény

    A csapat így az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 2-1-es vezetésre tesz szert.

  • 19:49:47

    Új esemény

    Folytatás pénteken, Sopronban, a negyedik meccsel.

  • 19:50:07

    Új esemény

    Köszönjük, hogy velünk tartottak.


Vissza az előző oldalra