Elérkezett a bajnokság utolsó mérkőzése, melyen a Kaposvári Rákóczi FC 1958 és 1967 között erősítő, jelenleg 80 esztendős Jezeri Viktor végezte el a kezdőrúgást. A szakadó esőben rendezett összecsapáson szeretettek volna feledhetetlen élményt nyújtani a kilátogató szurkolóknak labdarúgóink, akik az első pillanatok kezdve támadó szellemben futballozott a már biztos kieső Gárdony ellen.

Az első negyed órában a kapuja elé szorult az ellenfél, de az utolsó passzokba rendre csúszott némi kis hiba, így nem alakult ki igazán nagy gólszerzési lehetőség. A huszadik perc környékén elállt az eső, majd feljegyezhettük a vendégek első lehetőségét is: Damásdi Alex került lövőhelyzetben, s húsz méterről tornásztatta meg Ipacs Pétert, aki kitolta a bal felsőbe igyekvő labdát. Ezzel viszont ellőtte az első félidőre az összes puskaporát a Gárdony, míg a kaposváriaknak maradt bőven. A 35. percben Ekker Milán állt közel a gólhoz, hiszen Czuczi Péter ívelésére jó ütemben érkezett, de a fejese a gólvonalon gurult végig, s végül felszabadítottak a vendégek. Igaz csak pár másodpercre, hiszen fél perc elteltével Zvara Dávid vette remekül észre az öt és feles bal sarkánál áll Bíró Dominiket, aki kapásból, bal belsővel lőtt a kapu jobb oldalába.

A második játékrészre érkezett a pályára a saját nevelésű, 18 éves Kovács Lajos, aki Ekker Milánt váltotta, s majdnem érkezett a második gól is. Kondor Kristóf ugyanis jól készítette le a labdát Pintér Norbertnek, akinek nyolc méteres lövésébe az utolsó pillanatban beleléptek, így szögletre tudtak menteni a vendégek. Együttes elképesztő fölényben futballozott, egyre nagyobb helyzeteket dolgozott ki, de a második gól csak nem akart megszületni. A helyzetek pedig futószalagon érkeztek, s Kálmán Szilárd perdítése után már többen gólt kiáltottak, de a labda kifelé pattan a jobb kapufáról. Tíz perc elteltével pedig Jancsó Budát hozta helyzetbe saját nevelésű játékosuk, de támadó estében a kapu mellé lőtt tizenkét méterről.

A számos kimaradt hazai lehetőség miatt a találkozó a lefújás pillanatáig izgalmas maradt, ugyanis az utolsó percekben a vendégek kezdték elhinni, hogy pontot rabolhatnak Kaposváron. Emiatt a hosszabbításban már a kapusuk is előre merészkedett a pontrúgásoknál, amire kis híján ráfáztak a vendégek, de maradt az egygólos siker, amivel csapatunk a tizedik helyen zárta a szezont.

Nagy Tamás: Egy-nullára nyerni mindig egy nagy dolog. Nem kaptunk gólt, s hihetetlen mennyiségű helyzetet dolgoztunk ki. Részben sajnálom a játékosokat, hiszen megdolgoztak érte, hogy gólokat szerezzenek, de valahol ez jellemezte az egész tavaszunkat, hogy irányítjuk a játékot és a helyzetek kimaradnak. Hektikus a csapat teljesítménye, képesek vagyunk megmászni az Everestet, máskor pedig a holland mélyföldön járunk. Futballal építjük a játékunkat, de a hibák rendre megbüntettek minket ebben a szezonban. Sokat kell a játékosoknak saját magukon, a saját karakterükön dolgozni, ha előre akarnak lépni. Ehhez hozzátartozik a magánélet, az edzésekhez való hozzáállás. Sok tehetséges játékos van a keretben, szeretném, ha ők szintet tudnának lépni. Menjenek a dolgok elé, legyenek proaktívak, építsék fel önmagukat, lépjenek ki a komfortzónából ez pedig majd hozzátesz a csapat minőségéhez.

Balogh Zsolt: Nem játszott rosszul a csapat, próbáltuk azt csinálni, amit tudunk, próbáltunk játszani, ennyire telt. Volt pár lehetőségünk, igaz az ellenfelünknek is, amely akár nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna.

Kaposvári Rákóczi FC–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1–0 (1–0)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 170 néző. V.: Holcbauer (Szalai D., Farkas G.).

Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Czuczi (Harsányi, a 84. percben), Gál, Lakatos G., Böndi – Kondor, Zvara (Kálmán Sz., a 61. percben), Mayer M., Ekker (Kovács L., a szünetben) – Pintér N., Bíró D. (Jancsó B., a 84. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

Gárdony-Agári Gyógyfürdő: Czerula – Bika (Németh A., a szünetben), Koronczi (Cziklin, a 63. percben), Földesi – Hajas, Gere (Oláh D., a 63. percben), Hidvégi, Balogh B. (Emperger, a 63. perceben), Klauz – Tóth T., Damásdi. Vezetőedző: Balogh Zsolt.

Gólszerző: Bíró D. (a 35. percben).

Sárga lap: Jancsó (a 88. percben), illetve Földesi (a 28. percben), Klauz (a 88. percben).

Címkék: Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő, NB3, Kaposvári Rákóczi, labdarúgás, sport