A somogyi klub honlapjának keddi beszámolója szerint a vezetőség a gyenge szezonkezdet után egyhangúlag határozott arról, hogy megköszöni Ortega munkáját, akivel közös megegyezéssel bontottak szerződést.

A csapat irányításáért határozatlan ideig, megbízott vezetőedzőként Baranyai Norbert felel.

"A tavalyi szezon jól sikerült az elért nemzetközi kupás hellyel, valamint a Ligakupa megnyerésével, mégis felemás érzésekkel zártuk a idényt, hiszen kulcsemberek mellett a vezetőedzőnk is távozott. Sajnos az ő hiányukat egyelőre nem tudtuk megoldani, amiért a játékosok, a stáb tagjai és mi vezetők ugyanúgy hibásak vagyunk" - nyilatkozta Varga János klubelnök. Hozzátette, az edzőváltás mellett más szankciók is születtek, de ezeket a klub belügyeként kezelik.

A Csurgó előző vezetőedzője, a szerb Alem Toskic idén nyáron azért távozott, mert átvette a szlovén RK Celje PL irányítását.

Mariano Ortega (középen) fotó: cskk.hu
Mariano Ortega (középen) fotó: cskk.hu

Mariano Ortega jobbátlövőként a Valladolid, a Teka Santander, a Ciudad Real és az Aragón csapatában játszott. Nyert bajnokságot, Spanyol Kupát és szuperkupát, valamint három alkalommal volt KEK-győztes csapat tagja. A spanyol válogatottban 133 alkalommal lépett pályára, nyert világbajnokságot, illetve két Európa-bajnoki ezüst- és egy bronzérmet. A zaragozai Aragón együttesét hat éven át irányította vezetőedzőként, majd a Benficával kupa- és Szuperkupa-győztes volt Portugáliában. Ezt követően a Burgos, majd a Guadalajara trénere volt.

A somogyiak kettős vereséggel búcsúztak az Európa-liga-selejtező első fordulójában, a bajnokságban pedig két győzelemmel és öt vereséggel a 12. helyen állnak. A klubelnök úgy fogalmazott, céljuk, hogy a csapat visszakerüljön oda, ahova az elmúlt 13 évben mindig eljutott, a legjobb hat közé az élvonalban.

Címkék: Mariano Ortega, Baranyai Norbert, Csurgói KK, vezetőedző, kézilabda, sport