Az ukrán-azerbajdzsáni center, Olena Karcsenko hiányában is jól kezdte a női röplabda Extraliga elődöntőjét a SWIETELSKY-Békéscsabai RSE a kaposvári együttes. Az első percekben felváltva estek a pontok, aztán a pontos nyitásfogadásoknak és az eredményes támadásoknak köszönhetően sikerült néhány ponttal ellépni a házigazdától. Helics nagy bombája után már 7–12 állt a táblán, nem sokkal később pedig 9–16 volt az eredmény. Persze, a csabaiak sem hagyták magukat; mindent megtettek azért, hogy közelítsenek riválisukhoz, de a Diamant játékosai szépen mezőnyöztek és pontról pontra haladtak a szett megnyerése felé, s 13:18-nál időt kért Szasa Nedelkovics vezetőedző, Bodovics blokkja után pedig újra hat volt a két együttes közti különbség. Kliszura ütötte be a 22. és a 23. pontot, és a játszmalabdára sem kellett sokat várni. A 18–25-ös eredményt a Magyar Kupa bronzmérkőzése után is remek formában maradó szerb Szara Kliszura harcolta ki.

A térfélcsere után Drpa kezdte a pontgyártást, Grudina pontja után pedig 3–1 volt az eredmény. Ezt követően néhány másodpercre félbeszakadt a játék, mert úgy tűnt, hogy a Diamant csapatkapitánya, Király-Tálas Zsuzsanna megsérült, de szerencsére a pályán maradt a válogatott feladó. A BRSE féltve őrizte 2-3 pontos előnyét, de nagyszerűen küzdöttek a somogyi lányok is. Király-Tálas egy kemény, balkezes ütéssel alakította 7–5-re az állást, a születésnapját ünneplő Tanja Matics pedig 9–9-nél egyenlített. És még nem volt vége: Király-Tálas szervájával a vezetést is átvette az idei Magyar Kupa-sorozat bronzérmese. A BRSE vezetőedzője, Tóth Gábor rögtön időt kért, de elkapta a fonalat a vendéggárda, és Kliszura ütése nyomán máris 10–13 állt a táblán. A 17 esztendős Kump Aliz egymás után két, pontot érő blokkal vétette észre magát, szárnyalt ezekben a percekben a Kaposvár. hajrá 14–20-ról indult, egy Bodovics-blokkal és egy Matics-ütéssel, majd Helics is pontosan támadott. A végén még faragott a hátrányából a házigazda, de Csicsics elrontott nyitása véget vetett a játszmának, a BRSE ismét 18 pontig jutott.

Vander Weide nyitásai adták meg az alaphangot a harmadik játékrész elején. 3–0-nál a legjobbkor jött Bodovics pontos centertámadása, amit újabb kaposvári pontok követtek. A hazaiak 3–5 után jutottak újra szóhoz, és tudták, hogy ezen az estén ez a játszma jelenti az utolsó szalmaszálat, amibe belekapaszkodhatnak. A Diamant Helics két látványos megmozdulásával vette vissza a vezetést, Kliszura pontját követően pedig 7–9 volt az eredmény, majd Konstantinou villant, utána újabb vendégpont következett. Kump és Matics lódította még előrébb csapata szekerét, és ezután már hengerelt a Kaposvár. A lányok szinte minden megmozdulása pontot ért, a csabaiak pedig görcsösen, sok hibával röplabdáztak. Szűcs Kinga friss erőként szerzett két pontot a végén, majd Vander Weide hibája végleg megpecsételte a házigazda dolgát.

Szasa Nedeljkovics tanítványai teljesen megérdemelten nyertek még ebben az arányban is, de jól tudják: a párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart, melyben egyelőre 1–0-ra vezetnek, s elvették a békéscsabaiak pályaelőnyét.


SWIETELSKY-Békéscsabai RSE–1. MCM-Diamant Kaposvár 0–3 (-18, -18, -15)
Békéscsaba, zárt kapuk mögött. V.: Ujházi, Jámbor.

SWIETELSKY-Békéscsabai RSE: Vander Weide (14), Pekárik (8), Drpa (4), Glemboczki (3), Grudina (8), Koseková (-). Csere: Molcsányi (libero), Zhidkova (5), Konstantinou (6), Csicsics (-), Zólyomi (-). Vezetőedző: Tóth Gábor.

1. MCM-Diamant Kaposvár: Király-Tálas (4), Matics (11), Bodovics (4), Helics (17), Kliszura (10), Kump (4). Csere: Szpin (libero), Szűcs K. (2). Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

A mérkőzés alakulása

1. játszma: 2–1, 5–5, 7–10, 7–12, 8–14, 10–17, 12–18, 15–19, 15–21, 17–22, 18–23, 18–25 – 25 perc.
2. játszma: 2–2, 4–4, 7–5, 8–7, 9–10, 10–12, 11–15, 11–17, 12–18, 13–19, 15–20, 15–22, 16–23 18–25 – 28 perc.

3. játszma: 2–0, 3–3, 5–5, 7–7, 8–11, 9–12, 9–14, 11–17, 13–19, 14–21, 14–23, 15–25 – 22 perc perc.

Címkék: békéscsaba, extraliga, 1.mcm-diamant kaposvár, sport