Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a kormány nevében köszöntötte hétfőn a parasportolókat a Magyar Parasport Napja (MPN) alkalmából.

(A paralimpia sportágairól itt olvashat bővebben.)

A kormány Facebook-oldalára feltöltött kisfilmben Kásler Miklós emlékeztetett: az Országgyűlés 2017. december 12-én egyhangúlag határozott arról, hogy minden évben február 22. a Magyar Parasport Napja, amelyre idén így már negyedszer kerülhet sor.

"Külön szeretném megköszönni mozgásukban korlátozott sportoló honfitásainknak, hogy a fizikai nehézségek ellenére elhivatottan mutatnak példát a társadalom minden tagja számára, és bizonyítják, hogy megfelelő elszántsággal és szorgalommal minden nehézség leküzdhető és teljes életet lehet élni" - fogalmazott a miniszter.

Az idei MPN egyik nagykövete - Póta Georgina kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező mellett - Szvitacs Alexa Eb-győztes para-asztaliteniszező, aki korábban az épek között versenyzett: "Úgy gondolom, hogy hitelesen tudok közvetíteni a két sportvilág között. Számomra nagyon fontos az érzékenyítés, úgy gondolom, hogy nagyon sok helyre el kell juttatnunk a parasport üzenetét: fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni" - fogalmazott a játékos, aki a nap folyamán több iskolába is ellátogat, hogy népszerűsítse ezt a gondolatot és online tanórákon is részt vesz.

A Magyar Parasport Napjának dátumválasztása szimbolikus, hiszen 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, amely sokáig az egyesület volt, amelyben a fogyatékkal élők szervezett keretek között sportolhattak.

(Borítókép: hparalimpia.hu)

Címkék: szorgalom, paralimpia, parasport, tehetség, sport