2021.02.26 - Péntek
Edina
2ºC / 20ºC
Napos

A Finónál az előny 2021. Február 22. - Hétfő 20:37 | Címkék: KAPOSVÁR, FINO, Röplabda, Sport, Magyar Kupa, Kecskemét

3-0-ás győzelmet aratott a kaposvári férfi röplabda csapat a Kecskemét ellen a Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén.

Mindkét csapat győzelemmel hangolt a kupaelődöntő első összecsapására: a kaposváriak pénteken 3-0-ra nyertek a MAFC ellen, míg az alföldiek szerdán a Dunaújvárost győzték le 3-1-re. Egy évvel ezelőtt, ugyancsak a legjobb négy között emlékezetes párharcot vívtak egymással a felek: az első összecsapást akkor a kaposváriak 3-0-ra nyerték, ám Dávid Zoltán vezetőedző együttese a visszavágón ugyanilyen arányban győzött, így aranyjátszma határozott a döntőbe jutásról. Ott ugyan a somogyiak már 13-10-re is vezettek, végül a KRC játékosai örülhettek.

A hétfői találkozó első szettje kiegyenlített, szoros küzdelmet hozott, a hazaiak azonban remek csapatmunkájuknak köszönhetően annak ellenére is előnybe kerültek, hogy a túloldalon a kubai feladóátló, Yusnaikel Argilagos Sogo egy játszma után tíz pontnál tartott.

A második felvonásban végig a Kaposvár irányított, a hazai együttes a játékrész derekán kialakított ötpontos előnyét úgy tartotta meg a legvégéig, hogy a feladó Keen Cameronon kívül minden játékosa legalább hat szerzett pontnál tartott.

A harmadik szettben az orosz center Ilja Makarov támadásaival hamar meglépett ellenfelétől a Fino, és bár a tavaly ezüstérmes kecskemétiek többször is visszakapaszkodtak mínusz egy pontra, egyenlíteniük egyszer sem sikerült, a hazaiak pedig Bögöly Gábor támadásával 79 perc után lezárták a mérkőzést.


Eredmény, elődöntő, 1. mérkőzés:
Fino Kaposvár-Kecskeméti RC 3-0 (22, 20, 20)

a legeredményesebb játékosok: Makarov 14, Bögöly 13, Melnyikov, Veleckij 10-10, illetve Argilagos Sogo 20, Gebhart 10

Aki lemaradt, itt visszanézheti a teljes mérkőzést:

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás