Közös megegyezéssel bontott szerződést a Kaposvári Rákóczival Szakály Attila. A középpályás négy év után hagyja el a zöld-fehéreket, melyet számos alkalommal vezetett ki a pályára, mint csapatkapitány.

Szakály 2017 januárjában igazolt Kaposvárra, s az elmúlt négy év során 125 bajnoki, illetve nyolc Magyar Kupa mérkőzésen húzta magára a zöld-fehér mezt. Összesen 17 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

A jelenleg 28 esztendős középpályás a 2016/2017-es szezonban csatlakozott az NB III. Nyugati csoportjában szereplő együtteshez, mellyel az első évben bronzérmet szerzett. Szakály Attila már ekkor oszlopos tagja volt a csapatnak, amellyel a következő évadban már sikerült kivívnia a feljutást. A másodosztályban 31 mérkőzésen lépett pályára és öt gólt szerzett a végül ezüstérmet szerző Rákócziban. A feljutást követően az élvonalban is alapembernek számított és az első NB I.-es találatát is kaposvári színekben érte el a Diósgyőr ellen.

Szakály Attila levélben búcsúzott a szurkolóktól.

Tisztelt Rákóczi szurkolók!

Ami az elmúlt napokban történt, azzal nem tudok és nem is akarok azonosulni, ezért kértem szerződésem felbontását. Nagyon rosszul kezeltük a kupabúcsút. Gyerekként viselkedtünk és pont a lényeg maradt el, hogy gratuláljunk a Tállya csapatának a továbbjutáshoz. Ezt ezúton kívánom megtenni, valamint sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

Az itt töltött idő alatt mindent megtettem a Rákócziért, a szívemen viseltem a csapat sorsát. Hosszas gondolkodás után döntöttem úgy, hogy nem szeretnék tovább maradni, mivel úgy érzem, az elmúlt napokban többször is jogtalan támadások érték a csapatot a sajtóban és a közösségi médiában. Több mint négy évet töltöttem el a Rákóczinál és csak a jóra szeretnék emlékezni. Arra, hogy a harmadosztályból az NB I.-ig segíthettem a csapatot. Arra, hogy az NB III.-as bajnoki cím után a szurkolóinkkal közösen ünnepeltünk, majd ugyanezt tettük a követő évben is, az NB I.-be jutásnál. Nagyon jó embereket, barátokat ismertem meg, mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni Kaposvárra!

Címkék: szakály attila, átigazolás, kaposvári rákóczi, sport