Először lépett pályára az 1.MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapatának új igazolása, az azeri Olena Kharcenko, aki rögtön remek játékkal mutatkozott be a Vasas elleni Magyar Kupa mérkőzésen.

A hazaiak alaposan bekezdtek a címvédő ellen, de a fővárosiak időkérése után zárkózni kezdtek a vendégek. Ezt követően a hajráig üldözték egymást a felek, de a végén a kaposváriak örülhettek.

A második szett eleje a Vasasról szólt, ezt követően pedig a Diamant-lányoknak kellett kapaszkodniuk. 20-14-es vendégvezetés után, 21-20-ig zárkóztak Klisuráék, a fordítás azonban már nem sikerült.

1-1 után viszont ismét a Kaposvár került előnybe. Remek támadásokat vezettek a somogyiak, és a védekezésük is könyörtelenül összeállt. 20-9 után kozmetikázott kicsit az eredményen a piros-kék egylet, de az újabb részsikernek a Diamant örülhetett.

Felváltva estek a pontok a negyedik szett elején, 9-9 után azonban elléptek Sasa Nedeljkovic tanítványai. Király-Tálasék innentől magabiztosan őrízték előnyüket, és végül 3-1-re nyerték a negyeddöntő első felvonását.

Adela Helic 19 pontig jutott, míg a frissen igazolt Kharchenko 17 egységgel zárt. A visszavágót február 9-én, kedden 18 órakor rendezik a Vasas otthonában.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!


Női Magyar Kupa negyeddöntő, 1. mérkőzés:

1. MCM-Diamant Kaposvár – Vasas Óbuda 3:1 (23, –22, 12, 20)

Kaposvár. V: Mezőffy, Halász E.

DIAMANT: Bodovics 2, Helics 19, Kliszura 15, Kharchenko 17, Király-Tálas 4, Szűcs K. 10. Csere: Szpin, Hegyi (liberók), Kump 2, Matics 7, Szedmák. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

VASAS: Zernovic 11, Giota 4, Gamma 16, Török 17, Strunjak 5, Fábián 4. Csere: Juhár (liberó), Kiss G. 1, Windisch 1, Takács D. 1, Caliskan. Vezetőedző: Jakub Głuszak.

Címkék: röplaba, vasas, 1.mcm-diamant kaposvár, magyar kupa, sport