2021.02.24 - Szerda
Mátyás
2ºC / 17ºC
Tiszta égbolt

Magabiztos győzelem idegenben 2021. Január 24. - Vasárnap 09:07 | Címkék: KAPOSVÁR, Sport, NB II, ZTE, Rákóczi

A ZTE FC második számú csapata ellen vívta a bajnoki főpróbát a Kaposvári Rákóczi FC.

Zalaegerszegen vívta a téli felkészülési időszak utolsó edzőmérkőzését a Kaposvári Rákóczi FC a harmadosztály Nyugati csoportjában érdekelt ZTE FC II. ellen - tájékoztatott a csapat honlapja.

A klub számára a bajnoki rajt szempontjából fontos volt, hogy ismét füves pályán tudjon mérkőzést játszani, s ez az esőzés ellenére is sikerült. A somogyi zöld-fehérek magabiztos sikert arattak a főpróbán, hiszen Balázs Zsolt már az első játékrész duplázott, s Szarka Ákos is bevette a zalaegerszegi fakó kapuját. A második félidőben egyre több fiatal kapott lehetőséget, illetve egy két próbajátékos is.

"A bajnoki rajt szempontjából fontos volt, hogy füvön tudtunk játszani, még akkor is, ha egy kicsit mély volt a talaj. Az ellenfelünk egy nagyon lelkes, küzdeni akaró fiatal csapat volt. Ezen a mérkőzésen próbáltunk minél közelebb kerülni a bajnoki formánkhoz, hiszen egy hét múlva folytatódik a bajnokság. Sikerült nyernünk, de ilyenkor nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy minél több támadást tudjunk vezetni és ezeket az akciókat befejezünk. A mérkőzésen mindenki játékosnak lehetőséget adtunk, ez szintén fontos volt a kezdőcsapat kialakítása szempontjából" - fogalmazott Disztl László, a kaposváriak másodedzője.

ZTE FC II. - Kaposvári Rákóczi FC 0–4 (0–3)
Zalaegerszeg, zárt kapuk mögött.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Nagy J., Ur, Nagy T., Hadaró – Zsirai, Balog A. – Bartos, Erdei, Balázs Zs. – Csereként pályára lépett: Bánki (kapus), Vachtler, Szabó A., Lakatos Cs., Gál, Szakály A. Szederkényi, Bidzilya, Méry, Bíró. Másodedző: Disztl László.

Gólszerzők: Balázs Zs. 2, Szarka, Bidzilya.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás