Játékos cserére szánta el magát center poszton az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabdacsapatának vezetése. A tabella harmadik helyén álló együttesben a szerb Dubravka Djurics helyett az ukrán-azerbajdzsáni illetőségű Olena Kharchenko szerepel majd a folytatásban. A 25 esztendős, 188 centi magas játékos komoly nemzetközi tapasztalattal és eredménysorral a háta mögött szeretné letenni a névjegyét a folyamatosan erősödő magyar női élvonalban.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

1.MCM-Diamant Kaposvár (@1mcmvolley) által megosztott bejegyzés

A neves röplabdázó az elmúlt három szezont a francia Volero Le Cannet együttesében töltötte, előtte pedig Bakuban ütötte a labdát éveken keresztül. Olena Kharchenko Hasanova Ukrajnában született, de azerbajdzsáni színekben lett felnőtt válogatott, és 2015 óta három Európa-bajnokságon (2015, 2017, 2019) és egy világbajnokságon (2018) is pályára lépett. Többször játszott az Európa Liga küzdelmeiben is, és a Bajnokok Ligája légköre sem ismeretlen számára. A legutóbbi kontinens-vetélkedőn a magyar közönség is láthatta, ugyanis Azerbajdzsán egy csoportban szerepelt a mieinkkel Budapesten.

- Szeretnék az új csapatom hasznára lenni a pályán és a pályán kívül egyaránt, és mi mást mondhatnék, mint azt, hogy minden egyes mérkőzésen a győzelem a célunk. Jól tudom, hogy mennyit erősödött az elmúlt években a magyar bajnokság, az pedig külön motivál, hogy elődöntőt játszhatunk a Challenge Kupában. Erre az eredményre már a nemzetközi röplabda élet is felkapta a fejét. Hamar megszerettem Kaposvárt, nagyon tetszik a belváros és szimpatikus, hogy minden a közelben van. Nagyszerű társakkal, egy kiváló vezetőedzővel és egy igazán szép csarnokban dolgozhatunk nap, mint nap, és már nagyon várom az első mérkőzéseket is - nyilatkozta Olena Kharchenko, aki 14 éve röplabdázik, és eddigi állomáshelyein egytől egyig remek statisztikai mutatókat ért el.

Az 1. MCM-Diamant hölgykoszorúja január 26-án játssza idei első tétmérkőzését, amikor is a címvédő Vasas Óbuda csapatát látja vendégül a Magyar Kupa negyeddöntőjének „odavágóján”, a Kaposvár Arénában.

Címkék: olena kharchenko, 1.mcm-diamant kaposvár, röplabda, sport