A Rákóczi-stadion mögötti edzőpályán vívta az idei év első előkészületi mérkőzését a Kaposvári Rákóczi az NB I.-ben jelenleg a hetedik helyen álló ZTE FC ellen. A hazaiaknál számos új arc is feltűnt, az ebből következő összeszokatlanság miatt pedig a ZTE dominált az első percekben. A vendégek a fölényüket gólra is tudták váltani, miután egy jogos büntetőből Babati Benjámin lőtt a kapu jobb oldalába. 

A második játékrészre mind a két együttes sokat cserélt, a kaposváriaknál az új igazolás, Bidzilya Anton is lehetőséget kapott, s rajta kívül még több fiatal játékos is.

A fiatalos lendület ráadásul góllá is érett, hiszen Balog Alex nagyszerűen lépett ki egy átadással, majd a kifutó Demjén Patrik felett pördített a kapuba. A vendégek egy perc múlva válaszoltak Kun Bertalan révén, aki félfordulatból lőtt a hálóba. A folytatásban bár kiegyenlítettebb volt a játék képe, mint az első félidőben, de újra a zalaiak szereztek gólt, miután egy jobb oldalról érkező átadást Szánthó Regő egyből továbbított a hálóba.

Nem volt betervezve ez az edzőmérkőzés, hiszen az első hét után mindig előjönnek az apró sérülések – mondta Várhidi Péter, a Rákóczi vezetőedzője. – Emiatt hárman nem is tudtak pályára lépni. Az előző év végén nagyon sokat hagytak ki a játékosok, így érződött, hogy még nincs tökéletes felkészültségi állapotban a társaság. Ettől függetlenül jobb volt ez a mérkőzés, mintha csak edzettünk volna, így örülünk, hogy felkért minket a Zalaegerszeg. Az első húsz percünk nem volt jó, ott voltak hibák, hiszen sokan játszottak olyan pozícióban, amiben még soha. A második félidőben több olyan játékos is pályára lépett, akiknek még nem biztos a jövője.

Bidzyla Anton az első érkező

A Rákóczi fél éves kölcsönszerződést kötött az MTK labdarúgójával, Bidzilay Antonnal. A tehetséges játékos több alkalommal is lehetőséget kapott a fővárosiak felnőtt csapatában, így NB I.-es tapasztalattal is rendelkezik.

Az elmúlt másfél évet az ugyancsak NB II.-es Békéscsaba 1912 Előre csapatánál töltötte, szintén kölcsönben, ahol a 2019/2020-as bajnoki szezonban a gárda meghatározó tagja volt. A jelenleg is zajló szezonban azonban már kevesebb lehetőséget kapott.


Kaposvári Rákóczi FC–ZTE FC 1–3 (0–1)

Kaposvár, Rákóczi-stadion mögötti edzőpálya, zárt kapuk mögött. V.: Szilasi (Mayer, Baráth).

Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pálfi – Nagy J., Nagy T., Gál, Ur – Szakály A., Zsirai – Bartos, Erdei, Balázs Zs. – Szarka. II. félidő: Pálfi – Nagy J., Ur, Szabó A., Vachtler – Balog, Ágoston – Szederkényi, Bidzilya, Bíró – Balázs Zs. Vezetőedző: Várhidi Péter.

ZTE FC I. félidő: Gyurján – Bobál D., Kálnoki-Kis, Németh E. – Tanasin, Tajti, Sankovic, Papp L., Gergényi – Koszta, Babati. II. félidő: Demjén – Lesjak, Szépe, Sebestyén – Vass, Favorov, Kovács B., Kun, Bedi – Szánthó, Koszta (Molnár D., 60. p.). Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Balog (56. p.), illetve Babati (6. p. – 11-esből), Kun (57. p.), Szánthó (70. p.).

Címkék: zalaegerszeg, labdarúgás, kaposvári rákóczi, sport