A szombathelyieknél Anderson sérüléssel bajlódott és az újonnan igazolt horvát Boris Barac pedig még nem játszhatott. Ami a kaposváriak illeti, Hock Gergő mellett a jászberényi meccsen kisebb sérülést szenvedő Hendlein Roland sem tudott pályára lépni.

Rivers nagy zsákolásával és Jukic duplájával indult a meccs, a hazaiak részéről pedig Searcy kezdte a pontgyártást. Triplákkal fordítottak a vasiak, a kaposvári nevelésű Benke Szilárd büntetőivel pedig át is vették a vezetést a hatodik percben. Kimaradtak a dobások a vendégeknél, így az első negyedet Bruinsma vezérletével az esélyes Falco nyerte.

A folytatásban megakadt a somogyiak támadójátéka. Curry ekkor nem tudta bontani a vasiak védelmét, a kényszerű megoldásokat pedig könnyen védte a Falco. Curry és Kranjajszki triplái után azonnal jött Gasper Okorn időkérése, de Jukic duplájával tízen belülre került a Kaposvár. A hajrára visszatértek a hazaiak kezdő játékosai, akik újra egyértelművé tették a különbséget.

A nagyszünet után a jól játszó Benke hármassal növelte a szombathelyiek előnyét, a hazaiak védekezése ellen pedig rendre elhaltak a kaposváriak próbálkozásai. Rivers ezúttal nem talált be kintről, nagyon hiányoztak a kosarai. Miliszavljevics öt pontjával azért legalább egyenlőre hozták a negyedet a somogyiak. A záró szakaszban Bogdán jelentkezett triplával és duplával is, sokat faragott a hátrányon a negyedet megnyerő somogyi csapat az ekkor már a fiatalokat is szerepeltető Falco ellen, de az egyenlítésre nem volt esély - írja beszámolójában a Delfinek.hu.


Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Kaposvári KK 84-72 (20-13, 26-17, 21-21, 17-21)
Bajnokság, 7. forduló
Szombathely, Arena Savaria
V.: Benczur T., Praksch P., Török R.

Falco: Váradi 15/9, Doktor -, Benke 12/6, Bruinsma 19/9, Searcy 6. Cserék: Perl 20/3, Milosevics -, Dancsecs -, Lake 12, Kovács -.

Kaposvár: Curry 20/6, Krnjajski 3/3, Miliszavljevics 15/6, Rivers 12, Jukic 10. Cserék: Baki 3/3, Révész 4, Bogdán 5/3.

Címkék: Falco, Szombathely, vereség, kosárlabda, Kaposvár, sport