2021.01.24 - Vasárnap
Timót

Ismét nyert a KKK 2020. December 30. - Szerda 19:47 | Címkék: Sport, Kosárlabda, Jászberény, Kaposvári KK

A kaposvári kosarasok a Jászberény otthonában arattak 101-67-es győzelmet.

Mindkét alakulat számára csak a győzelem volt az egyetlen elfogadható eredmény ezen az összecsapáson. A jászberényiek még nem nyertek a 2020/2021-es bajnoki alapszakasz során, a somogyiak pedig legutóbb október 24-én győztek, amikor a Kecskemétet verték a Kaposvár Arénában - írja a delfinek.hu.

A két csapat már találkozott a bajnokságban, az volt Hendleinék első győzelme (78–64). Azóta sok minden változott, a jászságiak a fél csapatukat legyerélték, és Miljan Csurovics helyett immár Patai Benjamin ült vezetőedzőként a kispadon. A kaposváriaknál ezen a meccsen mutatkozott be a Fekete Ádámot váltó Nikola Lazics vezetőedző.

A vendégek Rivers triplájával nyitottak, de hamar jött a válasz a túloldalról. Nagy adok-kapok zajlott az első percekben, egyik gárda sem tudott előnyt kicsikarni. A vendéglátók próbálták bizonyítani, hogy ez nem az a Jászberény (még Coleman nélkül sem), amely az elmúlt meccseken kiütéses vereséget szenvedett az ellenfelektől. Szeretett volna gyors kosárlabdát játszani a Kaposvár, de sok hiba csúszott a játékba. A hazaiak 16–15-nél vették át a vezetést, de csak Rivers újabb hármasáig. A negyedet Curry büntetői zárták.

A folytatásban is próbált a szerzett labdákból gyors ellenakciókat vezetni a somogyi gárda, amely Rivers duplájával érte el a tízes határt 22–32-nél. Curry eredményesn támadta a gyűrűt, mellette pedig rendre akadtak pontosan célzó társak is. A félidő hajrájában is fegyelmezetten, csapatként küzdöttek a somogyiak, akik Lazics időkérését követően 36–51-el zárták a játékrészt.

A pihenő után próbált közelebb férkőzni a hazai együttes, amelyben ekkor Kinney volt a legaktívabb. Több kaposvári akció is kimaradt ezekben a percekben, így 44–58-nál időt kért Lazics edző. Riversre mindig lehetett számítani, Jukics duplájával pedig már húsz pont fölé nőtt a különbség a két csapat közt.

A záró szakaszt nyugodtabban kezdhette a Kaposvár, főleg azért is mert Rivers gyorsan újabb két triplát értékesített. Ugyancsak ő zsákolt nagyot a végjáték elején is, a záró percekben pedig már csak a különbség mértéke volt kérdéses.


Jászberényi KSE - Kaposvári KK 67-101(19-24, 17-29, 15-19, 16-29)

Bajnokság, 17. forduló

Jászberény, Bercsényi tornacsarnok
V.: dr. Mészáros B., Papp P., Sörlei A.

Jászberény: Kinney 18/3, Füzi 3/3, Brbaklics 10, Williams 22/6, Primorac 6, Csere: Katona 2, Frank 4, Filipovics 2, Rékási -,

Kaposvár: Curry 27/9, Krnjajski 8/6, Rivers 32/18, Hendlein 11, Jukic 4, Csere: Miliszavljevics 12/3, Révész 7, Baki -, Bogdán -, Takács -,

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás