Hosszú idő után játszhatott ismét bajnoki mérkőzést a Kaposvári KK együttese, amelyből három játékos hiányzott, akik még nem térhettek vissza a koronavírus-fertőzést követően. Baki Gergely, Bogdán Benedek és Puska Bence is orvosi vizsgálatokra vár még. Amennyiben ezek kedvező eredményekkel zárulnak, úgy visszakaphatják a sportorvosi engedélyüket és bekapcsolódhatnak a közös munkába. Ezzel együtt azonban csak fokozatosan lehet terhelni őket, figyelembe véve az orvosi előírásokat.

A keret már edző tagjai közül is vannak, akik nem tudtak száz százalékos munkát végezni, Fekete Ádám vezetőedző elmondása szerint 60 százalékos fizikai állapotban van jelenleg a kaposvári együttes. A körmendiek korábban átestek már a fertőzésen és jobb előjelekkel várhatták a találkozót.

Krnjajszki szerezte az első kaposvári pontokat, amely után percekig nem született újabb kosár egyik oldalon sem. Egészen Rivers hatalmas zsákolásáig. Moseley triplával zárkóztak a vendégek, de Rivers többször is pontosan célzott a kaposváriaknál. A jó védekezéssel a negyed végére is sikerült megtartani a pár pontos előnyt, így 18–14-el zárult a játékrész.

Hendlein pazar blokkja vezette fel a második negyedet, majd Miliszavljevics lefordulása ért újabb kaposvári pontokat. Hendlein találata 26–16-nál már körmendi időkérést ért, ez pedig használt is csapatának. Elég volt két hazai kihagyás, Oroszi pedig rögtön triplákkal büntetett, végül 38–26-os állásnál vonultak öltözőbe a csapatok a pihenőre.

Más felfogásban érkezett a vasi csapat a harmadik negyedre, a légiós kvartett pedig hamar megkezdte a hátrány ledolgozását. Folyamatosan csökkent a hazai előny a jobb fizikai állapotban lévő vendégek pedig Mosely duplájával már vezettek. A 17–4-es vasi rohanást Fekete Ádám időkérése sem tudta megszakítani. A játékrészben mindössze öt pontig jutottak a kaposváriak, ezzel pedig megnyugtató volt a körmendiek előnye.

A folytatásban azért jelezték a hazaiak, hogy még nem tekintik lefutottnak a meccset. A 33. percben Jukic dupláját követően, 49–55-nél Mravljak edző is érezte, hogy nem kaphatnak vérszemet a kaposváriak, de időkérése után visszaállt a korábbi különbség. Nagyon gyengén dobták a triplákat a hazaiak, Curry egymaga nyolc kísérletet hibázott el. A végjátékban tartotta előnyét az Egis Körmend, amely végül esélyeshez méltóan nyert a somogyi megyeszékhelyen.


Kaposvári KK - Egis Körmend 66-73 (18-14, 19-12, 5-27, 23-20)

V.: Benczur T., Minár L., Lengyel Á.

Kaposvár: Curry 2, Krnjajski 4, Rivers 18/6, Hendlein 6, Jukic 13. Cserék: Miliszavljevics 20/6, Hock -, Révész 2.

Körmend: Thames 8, Mócsán 12/6, Mosley 12/3, Durázi 5/3, Taylor 5. Cserék: Oroszi 6/6, Ferencz 9/9, Kiss -, Williams 11/3, Tóth 4, Balogh 1.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Kaposvári KK - EGIS Körmend 66-73

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Címkék: körmend, kaposvári kk, kosárlabda, sport