Nagyszerű sportdiplomáciai sikert ért el a napokban az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Club: a honi élvonal legjobbjai közé tartozó együttes rendezheti meg a harmadik számú európai kupasorozat, a Challenge Kupa egyik "buborék-rendszerű" nyolcad- és negyeddöntő tornáját. A négycsapatos csatára december 8. és 10. között kerül sor a Kaposvár Arénában. Sasa Nedeljkovic vezetőedző tanítványai hazai pályán szeretnének történelmi sikert elérni.

A nyári sorsoláson kiderült: a kaposváriak az első kör novemberi küzdelmeit kiemeltként szemlélik, és csak a nyolcaddöntőben kapcsolódnak be a nemzetközi sorozatba. A legjobb nyolc közé jutásért a cseh TS Ostrava és a lett Rigas Volejbola Skola párharcának győztesével mérkőznek majd meg a somogyi lányok, és a napokban eldőlt, hogy a koronavírus-járvány miatt változik a már megszokott, oda-visszavágós lebonyolítási mód.

Az európai szövetség döntése alapján egy-egy helyszínen, az egészségügyi előírások teljes körű betartásával, zárt kapuk mögött rendeznek majd nyolcad- és negyeddöntőket, és a Diamant sikerrel pályázott az egyik ilyen típusú torna megrendezésre. Ez azt jelenti, hogy december 8. és 10. között - ha csak a járványhelyzet át nem írja a forgatókönyvet - négy csapat lép majd pályára a Kaposvár Arénában. A december 8-ai érkezés és az edzések után december 9-én, Király-Tálasék nyolcaddöntője mellett a szlovák UKF Nitra és a macedón OK Vardar Zeni 2019 Skopje összecsapását is magyar földön játsszák le, és a továbbjutás sorsa egy mérkőzésen dől el. Másnap, 10-én pedig máris következik a negyeddöntő, az előző nap két győztesének részvételével. Amelyik együttes megnyeri ezt az összecsapást, bejut a legjobb négy közé a Challenge Kupában!

null

- Ez egy hatalmas lehetőség egyesületünk számára - fogalmazott az 1. MCM-Diamant Kaposvár ügyvezető-elnöke, Orosz Ferenc. - Kaposvár Megyei Jogú Várossal és a támogatói körünkkel azt a célt fogalmaztuk meg a 2020/2021.es évadra is, hogy legyünk stabil tagja a legjobb négy mezőnyének itthon, és újra nevezzünk be a nemzetközi kupaküzdelmekbe. Az európai röplabdás térképre tavaly ősszel kerültünk fel, amikor ott lehettünk a török THY Istanbul elleni selejtezőben. A hazai meccsünket csaknem ezer néző látta, idegenben pedig sikerült szettet rabolni a török sztárcsapattól. Nagy dolognak tartjuk, hogy az idén kiemeltként már a legjobb 16 között vagyunk, és a lebonyolításnak köszönhetően akár még előrébb is juthatunk. 

A klubvezető hangsúlyozta: sok múlik majd a járványhelyzet alakulásán is. Az elmúlt hetekben több csapatot is utolért a koronavírus, így a Diamant háza táján mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a bajt. A klub a várhatóan december elsején bevezetendő kötelező PCR tesztelési protokoll elébe menve, az Extraligás csapat játékosait és a stáb tagjait immár rendszeresen teszteli.

- Megnyugvással fogadtuk a hírt, hogy a múlt pénteken az összes játékosunk és a stáb tagjai is negatív tesztet produkáltak, de jól tudjuk, hogy a helyzet bármikor változhat, még akkor is, ha vigyázunk magunkra és egymásra, és minden szabályt, kérést, illetve ajánlást is igyekszünk maximálisan betartani. Sajnos, a járvány már elérte azt a szintet, hogy lényegében bárhol, bármikor előfordulhat megbetegedés. Ebben a helyzetben is közös érdekünk, hogy az élvonalbeli bajnokság küzdelmei ne álljanak le, illetve nagy álmunk, a sikeres nemzetközi szereplés se hiúsuljon meg - tette hozzá az egyesület ügyvezető-elnöke.

Címkék: challenge kupa, 1.mcm-diamant kaposvár, röplabda, sport