A Magyar Látványsport Szövetség (MLTSZ) október 23-24-én rendezte meg Balatonfüreden a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban a Balaton kupát. Mintegy fél éves kihagyás után tudták megszervezni az idei év legnagyobb, országos versenyét. Pénteken az „A” kategória egyéni versenyzői és csapatai mérettettek meg.

A Crystal SC színeiben, „A” kategóriában Fülöp Kitti Mariann két versenyszámmal indult. Hibátlan, és nagyon szép kivitelű volt mindkét fellépése, így mindkét produkciójával a dobogó legtetejére állhatott. A két aranyérem mellett egy különdíj birtokosa is lett.

Junior szóló:

Metamorfózis - nyílt - 81,5 pont - arany és különdíj!

Pluto - 80,5 pont Színpadi látványtáncok - Gimnasztikus Látványtánc - arany

Említésre méltó még az a tény is, hogy Kitti mindkét koreográfiája a verseny legmagasabb pontszámát kapta; rajta kívül más versenyző és csapat sem tudta túllépni a 80 pontos „álomhatárt”.

Koreográfia, és felkészítő: Takács-Békési Zsanett (Crystal SC vezetőedző)

Címkék: Crystal SC, látványtánc, látványsport