Az első percek a festéken belüli játékról szóltak, aminek köszönhetően a Kaposvár centere, Jukic hamar összeszedett két faultot - írja a bb1.hu. A helyére beálló Révész gyorsan megszerezte első pontjait a somogyiak színeiben, akik kontrollált támadásokkal vették magukhoz a vezetést (8-2). Ahogy a Szeged ellen is – legalábbis az első félidőt tekintve -, most is érezhető volt a küzdeni akarás a kaposvári játékosokon, ezt szépen mutatta például Curry saroktriplája, akinek Hendlein estében adott gólpasszt. Dramicsanin közel öt perc után szerzett kosarat a Kecskemétnek, de a túloldalon pont ő maradt le Hendleinről (13-4). Krnjajski betörésével már a tízet is átlépte a különbség, szinte ajtó-ablak helyzeteket engedélyezett ellenfelének a KTE. A negyed végére sikerült rendeznie a sorokat a vendégeknek, egy 14-3-as futással feljöttek egálra, de Miliszavljevics az utolsó másodpercben óriási hármast vágott be faulttal együtt. 21-18.

A második felvonást is a hazaiak kezdték jobban, míg a Kecskemét két és fél perc elteltével talált be először (27-22). Ismét eljátszották a csapatok azt, amit az első negyedben; ellépett közel tízzel a Kaposvár, majd feljött egy labdára a KTE. Aztán kezdődött megint minden elölről, könnyű, gyors kaposvári kosarak, kétszámjegyű különbség, viszont most nem tudott visszakapoaszkodni a Kecskemét a nagyszünetig. 42-29.

A fordulás után úgy tűnt, hogy rendezte a sorokat hátul a vendég csapat, de Jukic erre gyorsan rácáfolt, teljesen üresen maradt a gyűrű alatt, majd Thomas 3+1-es akciójával tízen belülre jött a KTE, aztán Wittmann is jól célzott egy oda-vissza rohanós időszak után, időt kért a KKK (46-40). Ezúttal azonban nem omlottak össze a hazaiak, hanem még egy fokozattal feljebb kapcsoltak, meggyőző előnyt alakítottak ki a záró negyed előtt, amit a Kecskemét öt gyors ponttal reagált le. 63-49.

Az utolsó felvonás elején megpróbált visszajönni a meccsbe a Kecskemét, de Rivers két demoralizáló hármassal jelentkezett, így már tizenhét volt közte. Ez sem szegte a vendégek kedvét, akik mindent egy lapra téve próbáltak felzárkózni, ami ideig-óráig sikerült, de a kulcspillanatokból jobban jöttek ki a hazaiak. Az utolsó percek már nem feltétlenül a látványról szóltak, megérdemelten, az elmúlt bajnokihoz képest kiegyensúlyozottabb játékot hozva győzte le a Kecskemétet a Kaposvár. 79-63.


Kaposvári KK - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 79-63 (21-18, 21-11, 21-20, 16-14)

V.: Benczur T., Goda L., Boros T.

Kaposvár: Curry 12/6, Krnjajski 12, Rivers 10/6, Hendlein 15/3, Jukic 8. Csere: Hock 3/3, Miliszavljevics 11/3, Bogdán 2, Révész 6.

Kecskemét: Wittmann 8/6, Thomas 18/12, Djeraszimovics 7, Kucsera -, Karahodzsics 8. Csere: Pesakovics 4, Körmendi -, Dramicsanin 14/3, Horti 4.

Címkék: kecskemét, kaposvári kk, kosárlabda, sport