Szombaton a bajnokság élmezőnyébe tartozó Répcelaki SE-t fogadta az Investment Közutasok Kaposvári TK a férfi teke Szuperliga 5. fordulójában. Az ifjúsági mérkőzésen Fajtai Arnold szerzett pontot a hazaiaknak, de a vendégek több ütött fával megnyerték a mérkőzést.

A felnőtt mérkőzés első sorában Kis Richárd jól kezdett, de gyengébb tarolásai miatt esélye sem volt a pontszerzésre. Horváth László lassabban lendült játékba, majd 3:1-es szettaránnyal megszerezte a hazaiaknak a pontot. A Répcelak 44 fás előnyt szerzett.

A középső sorban Németh Tibor idegesen, görcsösen játszott, a helyére beálló Wagner Mihály különösen az utolsó szettben jól játszott, ám ez csak 1 szettpontra volt elég a kiegyensúlyozott eredményeket elérő Molnár Pál ellen. Nagy Gergő szoros párharcot vívott Tóth Áron ellen, a fontos gurítások a vendégjátékosnak sikerültek jobban, így 13 fával nyert. A vasiak 3:1-re, már 109 fával vezettek.

Az utolsó sorban már csak a pontarány volt kérdéses. Kálny Krisztián ugyan két szettet is megnyert Móricz Zoltán ellen, de a gyengébben sikerült harmadik szett miatt a vendégeké lett a pont. Pintér György a kaposváriak legjobb eredményét elérve szenvedett vereséget a meccs legjobbja, Bíró Patrik ellen, így 7:1-es vendéggyőzelemmel zárult a mérkőzés.

A következő hétvégén Kazincbarcikára utaznak a Közutasok, bár a mérkőzés megrendezése még bizonytalan a koronavírus okozta nehézségek miatt, így az is előfordulhat, hogy a pályaválasztói jog felcserélődik vagy a mérkőzés halasztva lesz.


Eredmények:

Investment Közutasok KTK - Répcelaki SE 1:7 (3505 - 3630)

Kis Richárd 545 - Horváth Zoltán 603 (0:4)
Horváth László 583 - Pintér Károly 569 (3:1)
Németh Tibor (Wagner Mihály) 565 - Molnár Pál 617 (1:3)
Nagy Gergő 594 - Tóth Áron 607 (1,5:2,5)
Kálny Krisztián 591 - Móricz Zoltán 603 (2:2)
Pintér György 627 - Bíró Patrik 631 (1:3)

Ifjúsági mérkőzés:

Investment Közutasok KTK - Répcelaki SE 1:3 (1069 - 1109)

Fajtai Arnold 540 - Varga Bence 563 (2,5:1,5)
Fajtai Bálint 529 - Simon Szabolcs 546 (1,5:2,5)

Címkék: répcelak, teke, kaposvár, sport