A Fino Kaposvár SE 3-0-ra legyőzte az albán Erzeni Shijak csapatát csütörtökön a férfi röplabda Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának zágrábi visszavágóján. A somogyiak sikerükkel bejutottak a második körbe, ahol - immáron a húszcsapatos főtáblára kerülésért - a lengyel Jastrzebski Wegiellel és a román CSM Arcada Galati csapatával játszanak majd október első felében.

A somogyiak selejtezőcsoportjában szereplő horvát Mladost Zagreb koronavírusos megbetegedések miatt visszalépett, így a továbbjutás a Kaposvár és az albán Erzeni Shijak között dőlt el. A két fél első, szerdai mérkőzésén is a Kaposvár diadalmaskodott, majd a két csapat megállapodása értelmében a második mérkőzést is Zágrábban játszották le.

A csütörtöki összecsapáson is hasonló volt a játék képe, mint egy nappal korábban: a magyar csapat remek százalékkal támadott, és az orosz feladó-átló Vitalij Melnyikov vezérletével húsz perc után megszerezte a vezetést.

A második játszmában villámrajtot vettek az albánok, de Ruben Wolochin csapata - ezúttal Horváth Kristóf eredményes játékának köszönhetően - hamar fordított, és újabb részsikerével eldöntötte a továbbjutást. A harmadik szettben már a cserejátékosok is szerepet kaptak, de a kaposváriak győzelmét ez sem veszélyeztette. A mezőny legeredményesebb Melnyikov volt 14 ponttal, Horváth 10 pontig jutott. A második kör első tornáját - jelen állás szerint - október 13. és 15. között rendezik.


Férfi Bajnokok Ligája-selejtező, visszavágó:

Erzeni Shijakut (albán)–Fino Kaposvár 0:3 (–18, –16, –15)
Zágráb, zárt kapuk mögött. V: Boulanger (belga), Ovuka (bosnyák).

Shijakut: A. Dashi, Cullhaj 1, Baruti 11, Kula 12, J. Dashi, Gjoklaj 4. Csere: Qerraxhia (liberó), Xhija, Vora. Vezetőedző: Arben Sako.

Fino: Veleckij 8, Keen 3, Bögöly 9, Makarov 4, Melnyikov 14, Horváth K. 10. Csere: Bozóki (liberó), Kalmár 1, Iván G., Ouyachi 3, Kiss M. Vezetőedző: Ruben Wolochin.

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:8, 11:16, 15:21. 2. játszma: 7:8, 12:16, 14:21. 3. játszma: 1:8, 8:16, 13:21.

Továbbjutott a Fino kettős győzelemmel.

Címkék: shijakut, bajnokok ligája, fino kaposvár, sport