Szombaton hazai pályán is bemutatkozott az Investment Közutasok Kaposvári TK csapata a Zalaegerszegi TK ellen. A mérkőzés egyértelmű esélyese a zalai csapat volt, a hazaiak fő célja 3500 feletti csapateredmény elérése volt.

Az ifjúságiaknál a vendégek végig fölényben voltak, nem adtak esélyt a kaposváriaknak, 4:0-ra nyerték a mérkőzést.

A felnőtt mérkőzés első sorában Kis hiába nyújtott remek teljesítményt, új egyéni csúcsával még szettpontot sem tudott szerezni a klasszis eredményt elérő, pályacsúcsot felállító Boanta ellen. Nagynak könnyebb dolga volt, az első három szettet megnyerve bezsebelte a csapatpontot. Egy sor után 1:1 volt az állás, a vendégek 47 fával vezettek.

A második sorban Kálny görcsösen játszott, a helyére beálló Földesi sem hozott javulást, melynek egy nagyon gyenge eredmény és könnyed zalai pontszerzés lett a vége. Németh jobban teljesített szoros párharcban maradt alul a korábban Kaposváron szereplő Kozmával szemben. A zalaiak 3:1-re több, mint 150 fával vezettek.

A záró pároknál Horváth remekelt az apróbb sérüléssel bajlódó Nemes ellen, a hazaiak harmadik hatszázas eredményét elérve megszerezte a Közutasok második csapatpontját. Pintér visszafogottabban kezdett fiatal ellenfele ezután már nem is adott esélyt, mellyel kialakult a végeredmény, a zalaiak 6:2 arányban nyertek.

A kaposváriak 3527 fát ütöttek, ami bizakodásra adhat okot azokra a mérkőzésekre, amiken a tabellapontokat gyűjtögetni lehet, akár már egy hét múlva is, mikor a feljutó Csákánydoroszló TE csapata utazik Kaposvárra.

Investment Közutasok KTK - Zalaegerszegi TK 2:6 (3527 - 3694)
 
Kis Richárd 612 - Boanta Claudiu 678 (0:4)
Nagy Gergő 628 - Járfás László 609 (3:1)
Kálny Krisztián (földesi Zsolt) 515 - Járfás Szilárd 620 (0:4)
Németh Tibor 583 - Kozma Károly 592 (1:3)
Horváth László 619 - Nemes Attila 568 (4:0)
Pintér György 570 - Farkas Ádám 627 (0:4)
 
Ifjúsági mérkőzés:
Investment Közutasok KTK - Zalaegerszegi TK   0:4  (1024 - 1160)
 
Fajtai Arnold 521 - Oswald Dániel 573 (0:4)
Fajtai Bálint 503 - Borsos Bence 587 (0:4)

Címkék: Teke, Közutasok, Zalaegerszeg, Kaposvár, sport