A sportcsarnok pályáján megkezdődött a kispályás bajnokság 2020-2021-es szezonja. Az idén is 20 csapat nevezett a pontvadászatra, köztük három új gárda is megtalálható. A mérkőzések keddi és szerdai napokon kerülnek megrendezésre a Sportpálya 2004 Egyesület szervezésében. A benevezett alakulatok minden vetélytársukkal egyszer találkoznak az évad során, vagy ősszel, vagy tavasszal mérkőznek meg egymással.

A bajnokság első öt helyezettjét díjazzák a rendezők, valamint a gólkirályi címért is versenyt írtak ki.

Focivilág Kupa eredményei:

Meta Fitness-Pomeg ABC 1-3
Góllövő: Szépes, ill. Keresztes 2, Lassú.

A bajnokság első mérkőzése sportszerű küzdelmet hozott, a Pomeg jól használta ki a helyzeteit. A kapusuk nagy védéseket mutatott be, ezzel hozzájárult a csapat győzelméhez.

Maker Autó-Cefre FC 2-4
Góllövő: Komjáti, Mayer Barna, ill. Erdei, Nagy, Rákosa, öngól.

Harcos találkozón múlta felül ellenfelét a Cefre. A Maker vezetett, és sokáig jól tartotta magát, de a végét nem bírta a találkozónak, így nem tudott pontot szerezni.

Zsíroskönyér FC-Matracvarázs 8-1
Góllövő: Ceglédi 3, Kővári 2, Baranyai 2, Kuti K, ill. Kuti R.

A Zsíroskönyér végig uralta az összecsapást, sokkal többet birtokolták a labdát, az ellenfelük nem tudta megnehezíteni a dolgukat, magabiztos győzelem született.

Interspájz-Somogy Sportja All Stars 1-1
Góllövő: Vejki, ill. öngól.

A Somogy Sportja szerzett vezetést, melyet jó sokáig őrzött is, a második játékrész közepén egyenlített az ellenfele. Az Interspájznak több helyzete volt, és jó pár kapufát is rúgott, de fordítani nem tudott.

Liberi-Nyár FC 3-2
Góllövő: Hosszú 2, Orbán, ill. Baki 2.

Hajtós, élvezetes meccset vívott a két gárda egymással, melyből a Liberi került ki győztesen, mivel eggyel több helyzetét tudta gólra váltani.

QLR PC Bontó-Gépész Kadétok 7-4
Góllövő: Szabó Zs 3, Szabó J, Mányoki, Tislér, Varga, ill. Bakonyi 3, László.

Az újonc középiskolások jól helytálltak az első mérkőzésükön, becsülettel küzdöttek, gólokat rúgtak, sokat futottak, de pontszerzésre nem tellett erejükből.

BHG Biomed-M-Car Bérautó 6-0
Góllövő: Falusi 2, Farkas 2, Keszthelyi, Ferletyák.

Jó színvonalú, látványos mérkőzést láthattunk a két alakulat találkozóján. A BHG precízebben játszott, jobban használta ki helyzeteit, míg ellenfele minden helyzetét kihagyta.

Ferro-Lechler Autófesték 8-5
Góllövő: Németh 3, Ferenczi 2, Molnár, Máté, öngól, ill. Bükkfa 3, Lőrincz, Fülöp.

A sportszerű mérkőzésen a Ferro játszott fölényben, több góllal is elhúztak ellenfelüktől, akik a hajrában rúgott három találatukkal tudták kicsit szorosabbá tenni az eredményt.

Polgármesteri Hivatal-Kaposi Mór Kórház 7-2
Góllövő: Kozicz 4, Kampf 2, Lovász, ill. Orsós, Vass.

A nagyobb játékerőt képviselő Hivatal csapata ragadta magához a kezdeményezést, több gólos vezetésre tettek szert, melyet a végéig tartani tudtak. Az újonc gárda nem adta fel, becsülettel küzdöttek.

VNFSZK-Ebola 2-8
Góllövő: Golita, Zakócs, ill. Pető 3, Decsi 2, Kulcsár, Németh D, öngól.

Az Ebola a találkozó elejétől nyomás alatt tartotta ellenfelét, felőrölte ellenállásukat, sok helyzetet alakítottak ki és magabiztosan nyert.

A következő forduló (09.15-16.) párosítása: Kedd: 18.45 Pomeg ABC-Liberi, 19.30 Cefre FC-Zsíroskönyér FC, 20.15 Somogy Sportja All Stars-HGA Biomed, 21.00 Nyár FC-Interspájz, Szerda: 17.15 Kaposi Mór Kórház-Meta Fitness, 18.00 Lechler Autófesték-VNFSZK, 18.45 M-Car Bérautó-Maker Autó, 19.30 Matracvarázs-Ferro, 20.15 Gépész Kadétok-Polgármesteri Hivatal, 21.00 Ebola-QLR PC Bontó.

Címkék: gól, bajnokság, labdarúgó, kispálya, sport