Az Aqvital FC Csákvár együttesét fogadja a Kaposvári Rákóczi FC a Merkantil Bank Liga NB II. ötödik fordulójában vasárnap este 19 órától. Az összecsapáson a somogyi zöld-fehérek az első győzelmükre hajtanak, míg a csákváriak feledtetni szeretnék az előző héten elszenvedett megalázó vereséget - írja oldalán a Rakoczifc.hu.

"Ebben a bajnokságban minden mérkőzés nehéz, ezt az elért eredményeink is bizonyítják, hiszen még nem sikerült nyernünk. A Csákvár ellen viszont már mindenképp szeretnénk megszerezni az első győzelmünket. Abban biztos vagyok, hogy az első gólig nem lesz könnyű ez a mérkőzés sem, így remélem, hogy korán megszerezzük a vezetést. Örülnénk, ha nekünk is összejönne egy nagyarányú siker a Csákvár ellen, de nyilván ők másképp gondolják, s szeretnének kijönni a gödörből." - mondta el a klub honlapján Balázs Zsolt, a Kaposvári Rákóczi FC támadója

A vasárnap esti bajnokit a somogyi zöld-fehérek a tizenhatodik, míg a csákváriak az utolsó előtti, azaz tizenkilencedik helyről várják. Ez is mutatja, hogy egyik csapat sincs kirobbanó formában, de a kaposváriak sokkal jobb esélyekkel várhatják a mérkőzést. A Fejér megyeiek ugyanis még nem szereztek pontot idegenben, otthon is csak egyet, a Szeged ellen. A legutóbbi fordulóban ráadásul egy demoralizáló vereségbe szaladtak bele, hiszen öt-nullára kaptak ki az Ajkától hazai környezetben. Emellett pedig a Gyirmót és a Vasas győzte le Visinka Ede legénységét.

A Rákóczinak papíron most két könnyebb mérkőzés következik, hiszen a Csákvár után szerdán a Szentlőrinc ellen játszanak. A Kaposvár az előző fordulóban egy igen sok lapot hozó mérkőzésen játszott döntetlent a Békéscsaba otthonában, úgy, hogy somogyiak két góllal is vezettek, de mégis csak egy ponttal távoztak a Viharsarokból. Ráadásul Hadaró Valentint és Szabó Alexet is kiállította a játékvezető, így a védelemből két alapember is hiányozni fog.

Címkék: Csákvár, előzetes, NB II., Rákóczi, labdarúgás, sport