C. J. Aiken személyében megtalálta második légiósát is a Kaposvári Kosárlabda Klub a 2020/2021-es idényre. A 29 éves, 206 cm magas Aiken 2013-ban végzett az egyetemen, ahol a Saint Joseph’s Hawks színeiben elsősorban kiváló védekezésével tűnt ki, mi sem jelzi ezt jobban mint az évek során elért közel 3,5-es blokkátlaga.

Végzős évét követően a Sacramento Kings nyári ligás csapatában, majd az NBA fejlesztési ligájában kosárlabdázott. 2015-ben Lengyelországba igazolt, majd megfordult Ausztráliában, Kanadában és a Fülöp-szigeteken is.

A 2018/2019-es szezont a cseh Turi Svitavy együttesénél töltötte, ahol igen sikeres évadot produkált: csapatával az elődöntőig jutott a bajnokságban, egyénileg pedig 40 lejátszott mérkőzésen (átlagban 23,5 perc alatt) 72%-os mezőnymutatóval 13,2 pontot, 6,9 lepattanót és 1,3 blokkot átlagolt – mindezzel pedig a pontvadászat legjobb centerének is választották.

null

Aiken az elmúlt idényt a Pécsi VSK-ban töltötte, a baranyaiakkal 9 bajnoki mérkőzés mellett a nemzetközi kupában is pályára lépett 3 találkozón. Összesen 13,3 pont mellett 7,1 lepattanó, valamint 1,5 blokk volt az átlaga, mindezeket 69%-os mezőny, 41%-os tripla és 79%-os büntető mutatóval.

A KKK új igazolása, Charles Justin, azaz C. J. éppen a somogyiak ellen játszotta utolsó bajnokiját a tavalyi bajnokságban, akkor 24 perc alatt 14/6 pontot, 8 lepattanót és 2 blokkot jegyzett.

Az amerikai center szerződtetésével a Kaposvári KK jelenlegi kerete a következő a 2020/2021-es bajnokságra:

C. J. Aiken, Baki Gergely, Bogdán Benedek, Morris Curry, Hendlein Roland, Hock Gergő, Horváth Hunor, Krnjajszki Borisz, Puska Bence, Révész Ádám

Címkék: c.j. aiken, kaposvári kk, kosárlabda, sport