Az egri születésű Hegedűs Dávid összesen 143 első osztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezek során pedig öt gólt szerzett. A védőként és védekező középpályásként is bevetető játékos számos alkalommal vezette ki a pályára csapatkapitányként a Rákóczit, amely mindig is fontos helyet foglalt el a szívében.

– Legfőképp a családom miatt döntöttem úgy, hogy befejezem a profi pályafutásomat – fogalmazott Hegedűs Dávid. – A feleségem várandós, novemberben születik a második gyermekünk. Ő már szeptemberben hazaköltözött Egerbe, mivel a fiunk ott jár óvodába. A másik ok pedig, hogy 35 éves vagyok és már nem leszek fiatalabb.

Hegedűs Dávid két felvonásban szerepelt a Rákóczinál. 2009 és 2013 között 72 mérkőzésen erősítette az akkor még az élvonalban szereplő kaposváriakat, majd az NB I.-be feljutó Mezőkövesdhez szerződött. Két éve tért vissza a somogyi megyeszékhelyre, az akkor még másodosztályú csapathoz, amelyet felsegített az első osztályba. A mostani szezonban húsz mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.

null

– Sajnáljuk az utolsó egy évet, mert nyilván nem így terveztük – tette hozzá a csapatkapitány. – Kaposvár a pályafutásom szemszögéből a legjobb választás volt, hiszen itt lettem NB I-es játékos és itt is búcsúztam az NB I-től. Korábban már kétszer elköszöntem a klubtól: 2010-ben a térdproblémáim miatt, amit szerencsére sikerült orvosolni, majd 2013-ban is, amikor eligazoltam. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy újra itt leszek élvonalbeli játékos, úgy, hogy a másodosztályból jutunk fel. A pályafutásomban szinte mindent ennek a klubnak köszönhetek, ezért is hoztam meg fájó szívvel a döntésemet, de úgy gondolom, hogy hosszú távom ez a legjobb számomra. Ha egy-másfél órás autóútra lenne a két város egymástól, akkor teljesen más lenne a helyzet, még biztosan maradtam volna egy évig, de nagy a távolság.

Hegedűs Dávid bár a profi karrierjét befejezi, de továbbra sem szakad el a labdarúgástól.

A harmadosztályú Egerhez igazolok – tette hozzá. – A klubnál komoly célok vannak rövid, közép és hosszútávon is. A feljutás is szóba került. Emellett pedig edzői lehetőséget is kapok, így tudok még egy lépést tenni a civil élet felé. Szeretnék tanulni, képezni magam. Mivel sokszor voltam sérült, sokat szenvedtem emiatt a pályafutásom során, ezért is érdekel a rehabilitáció, az erőnléti képzés a regeneráció. A futball ezen ágán is szeretnék elindulni a jövőben. A harmadosztályban pedig erre lesz időm.

Hegedűs Dávid pályafutása során megfordult a Jászapáti, a Bőcs, a Kazincbarcika, a Szolnok és a Mezőkövesd csapataiban is, de szülővárosában is úgy gondolnak rá, hogy a neve összeforrt a Rákócziéval.

Címkék: hegedűs dávid, kaposvári rákóczi, labdarúgás, sport