2020.07.14 - Kedd
Örs, Stella
11ºC / 26ºC
Tiszta égbolt

Kaposvár is házigazdája lesz a vízilabda Magyar Kupának 2020. Június 30. - Kedd 16:11 | Címkék: KAPOSVÁR, Sport, Vízilabda, Magyar Kupa

Ezt a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke jelentette be a keddi látogatását követően.

Július végétől négy hétvégén át küzdenek meg egymással az OB I-es vízilabdacsapatok a Magyar Kupáért. A 16 tagú mezőnyt a versenykiírásnak megfelelően négy csoportba osztják majd, így alakul ki az első forduló menetrendje. Kedden hivatalossá vált, hogy az egyik ilyen csoportnak Kaposvár ad majd otthont.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Vári Attila a somogyi megyeszékhelyen elmondta: Kaposvár már évek óta a sportág egyik oszlopának számít, ezért is döntött úgy a szövetség, hogy a Virágfürdő lesz a sorozat egyik házigazdája.

null

A keddi sajtótájékoztatón Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere hozzátette: a város a legjobb magyar csapatokat láthatja majd vendégül, az itt élő fiatalok pedig igazi példaképeket figyelhetnek majd testközelből.

Fodor Rajmund, a Kaposvári Vízilabda Klub szakmai igazgatója szerint otthon játszani mindig előnyt jelent egy csapat számára és bízik benne, hogy jó meccseket és hazai sikereket láthat majd a kaposvári közönség.

A vízilabda Magyar Kupa sorsolását július 10-én tartják majd.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás