A 2020/2021-es szezonban ismét Fekete Ádám lesz a Kaposvári KK csapatának vezetőedzője - írja a Delfinek.hu

"Jellemzően, ha veszélybe kerül a kitűzött célok elérése, az a legtöbb klub esetében az edző végleges menesztéséhez vezet, mi azonban mindig is tisztában voltunk Ádám képességeivel, rátermettségével és elkötelezettségével. Ebből adódóan szerettünk volna lehetőséget adni neki, hogy ismét sikerre vihesse a kaposvári színeket, mint azt korábban is számos alkalommal tette. Sztojan érkezése rendkívüli segítséget nyújtott a Kaposvári Kosárlabda Klub életében, a stabilitás ismételt helyreállításában, szerepvállalásával a felelősség is megoszlott a szakemberek között. Sajnos még így is eljött az a pillanat a szezon folyamán, amikor a sok-sok teher rányomta a bélyegét a teljesítményre. Összeültünk, átbeszéltük a lehetőségeket és közösen arra jutottunk, hogy ahhoz, hogy Ádám későbbiekben újult erővel dolgozhasson, legjobb tudását tudja nyújtani, egy kis regenerálódásra volna szüksége. Arra törekedtünk, hogy házon belül egy mindenki számára kedvező megoldást találjunk, így közös megegyezéssel az év elejétől ideiglenesen Sztojan ugrott be helyette." -  nyilatkozta Puska Zoltán ügyvezető a vezetőedző ismételt kinevezése kapcsán.

Fekete Ádám
Fekete Ádám

A klubvezetés két szempont alapján választott vezetőedzőt a következő szezonra. A csapat jövője szempontjából megfontolt, racionális gazdálkodást szeretnének folytatni, másrészről továbbra is magyar, ha lehet, kaposvári kötődésű edző akartak a kispadra ültetni. A vezetőség állítja, Sztojan Ivkovics a továbbiakban is segíti a szakmai munkát a csapatnák, ugyanakkor vezetőedzőként Fekete Ádámra számítanak.

A mester 2009 április végén lett a Kaposvári KK vezetőedzője Krivacsevics Dragoljubot váltva. 2009. május 6-án a Körmend otthonában vívott bajnokin ült először vezetőedzőként a kispadon, azóta irányította csapatunk munkáját több-kevesebb kihagyással, karrierje során mindvégig kitartva szeretett városunk mellett. Fekete Ádám 2020 januárjáig összesen 343 tétmérkőzésen dirigálta csapatunkat, legnagyobb sikerét 2013-ban és 2014-ben érte el, amikor a 4. helyet értünk el a bajnokság végén.

Címkék: Fekete Ádám, vezetőedző, Kaposvári KK, kosárlabda, sport