Az új idényben is Surányi László irányítja a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es csapatát. A játékosként a szerb Partizán Belgráddal Európai Szuperkupát, bajnoki címet és kupát nyerő Surányi tavaly tért vissza a somogyi megyeszékhelyre, ahol korábban három szezonon át játszott.

"Örülök, hogy folytathatom a megkezdett munkát, hiszen hosszabb távon is Kaposváron képzelem el a jövőmet. Sajnálom, hogy ez a szezon így ért véget, pont azok a mérkőzések jöttek volna, amelyeken szép eredményeket érhettünk volna el" - nyilatkozta Surányi László.

A zentai származású szakember a következő szezonban egy alaposan megfiatalított kerettel dolgozhat majd. A csapatnál történt változásokról pedig az elkövetkezendő hetekben tájékoztatja majd a klub a szurkolókat.

Videós interjú Surányi Lászlóval: 

OB I: Surányi László marad a vezetőedző!

A zentai származású mester második kaposvári szezonjára készülhet vezetőedzőként.

Címkék: Surányi, keret, vezetőedző, vízilabda, KVK, Kaposvár, sport