Az 1.MCM-Diamant Kaposvár női röplabdacsapata kedden délelőtt négy tizenéves tehetség, Kalmár Viktória, Hegyi Bianka, Kump Aliz és Tóth Jázmin szerződés-hosszabbítását jelentette be. A négy fiatal egyaránt a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely növendéke.

A 19 esztendős Kalmár Viktória ezekben a hetekben érettségizik, így még nem tudja, milyen eredményekkel fejezi be középiskolai tanulmányait a Munkácsy gimnáziumban, az viszont már nem kérdés, hogy a feladó a követező évadban is a Diamant gárdáját erősíti majd. A korábbi utánpótlás-válogatott játékos már három éve szerepel kaposvári színekben, tavaly részese lehetett az Extraligába-kerülésnek, az idén pedig immár a magyar bajnoki dobogóért harcolt társaival.

Hegyi Bianka - aki októberben lesz 20 esztendős - négy évvel ezelőtt igazolt Kaposvárra a Nyugat-Balatoni RSE-től, és a közönség liberó és szélősütő poszton is láthatta már a fiatal sportolónőt, aki immár a Kaposvári Egyetem elsőéves hallgatója.

Hegyi Bianka, Kalmár Viktória, Tóth Jázmin és Kump Alíz is a felnőtt keret tagja lesz.
Hegyi Bianka, Kalmár Viktória, Tóth Jázmin és Kump Alíz is a felnőtt keret tagja lesz.

Tóth Jázmin tavaly nyáron, akkor még 15 esztendősen csatlakozhatott a felnőtt kerethez, és azóta nem csak a helyi közönség ismerhette meg a nevét, hanem az ellenfelek, valamint a korosztályos válogatott edzői is.

Januárban egy szépreményű, magyar utánpótlás válogatott kerettag centert igazolt az 1. MCM-Diamant Kaposvár csapata: itt folytatta pályafutását a 16 esztendős, 186 centi magas Kump Aliz. A Gödöllőről érkező játékos a további fejlődése érdekében döntött úgy, hogy az átigazolási időszak vége előtt klubot vált, és nem is bánta meg a döntést.

Az 1. MCM-Diamant Kaposvár 2020/2021-es keretének eddig bejelentett tagjai: Tálas Zsuzsanna, Tatjana Matic, Szpin Renáta, Szűcs Kinga, Kalmár Viktória, Hegyi Bianka, Tóth Jázmin, Kump Aliz.

Címkék: tóth jázmin, kump alíz, hegyi bianka, kalmár viktória, 1.mcm-diamant kaposvár, sport