A magyar szövetség április 9-én nyilvánította befejezettnek a bajnoki küzdelmeket, a szervezet már akkor közölte: a nemzetközi kupaindulásról az érintett klubok bevonásával, az idei és a tavalyi bajnoki, és kupaeredmények figyelembevételével döntenek.

Az MRSZ hétfői tájékoztatása szerint a szervezet elnöksége támogatta a szakmai kollégium javaslatát, így a tavaly bajnok, idén Magyar Kupa-győztes Vasas szerepelhet ismét a Bajnokok Ligájában. A kupában ezüstérmes Fatum Nyíregyháza számára az MRSZ szabadkártyás helyet igényel az európai szövetségtől a BL-re, ha azt a nyírségiek nem kapják meg, akkor a Békéscsabához hasonlóan a CEV Kupában állhatnak rajthoz.

A bajnokság április 9-i befejezettnek nyilvánításakor az alapszakaszban első Kaposvár, illetve az UTE a Challenge Kupában indulhat.

A férfiaknál a FINO Kaposvár indul a BL-ben, míg a kupagyőztes Pénzügyőr, az ott második Kecskemét, valamint a Kazincbarcika együttese a Challenge Kupában kíván indulni, utóbbi kettőnek a kvóta miatt csak szabadkártyával lehet erre lehetősége.

Címkék: nemzetközi kupa, 1.mcm-diamant kaposvár, fino kaposvár, sport