Elnökségi ülést tartott hétfőn a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, ahol a következő bajnoki idény is szóba került. A vírushelyzet ismeretében két kezdési dátummal - október 3. és október 31. - kalkulál a szövetség.

Ha elkezdhető a bajnokság október 3-án, akkor a férfi NB I A-csoportjában rövidített középszakaszt terveznek kevesebb mérkőzéssel, ha csak a későbbi időpontban indulhat a bajnokság, akkor nem rendeznek a következő szezonban középszakaszt.

A rövidített középszakasz azt jelenti, hogy az 1-3., a 4-6., a 7-10., valamint a 11-14. helyezettek játszanak egymással oda-vissza, ez a korábbinál kevesebb játéknapot jelent. A női legfelsőbb osztályban a tavalyihoz képest különösebb változás nem lesz.

A nemzetközi kupainduló is csapatokról is döntött az MKOSZ hétfői elnökségi ülésén. Közleményük szerint mivel jogilag nem lehetett lezárni a 2019/20-as bajnokságot, az elnökség az elmúlt három szezon bajnoki szereplése alapján állította fel a sorrendet a klubok között. Ennek megfelelően a nőknél a Sopron indulhat az Euroligában, a Diósgyőr az Euroliga selejtezőjében, míg a Szekszárd, a Zalaegerszeg, a Győr, a Cegléd és a PEAC-Pécs nevezhet a női Európa Kupába.

A férfiaknál a Falco KC Szombathely a Bajnokok Ligájába nevezhet, míg a Körmend és a Szolnok kap lehetőséget a szereplésre a FIBA Európa Kupában. Mindennek feltétele, hogy az európai szövetség is jóváhagyja a Magyarországnak jutó, tavalyi indulási jogok számát.

Az MKOSZ korábbi döntését a válogatott és egyéb szakmai programok május 31-ig történő felfüggesztéséről fenntartja, és a csapatoknak sem javasolja, hogy megkezdjék a szervezett edzéseket.

Címkék: koronavírus, bajnokság, kosárlabda, sport