Hadaró Valentin, a Kaposvári Rákóczi FC játékosa egy nagyon nemes felajánlást tett közzé a közösségi média felületén, mely szerint segít az idős embereknek a bevásárlásban, hogy ezzel is könnyebbé tegye az életüket a járvány ideje alatt.

A kezdeményezést mellszélességgel támogatja a klub is, így szerdán már az első bevásárlásra is sor került. Természetesen a higiéniai előírások legszigorúbb betartása mellett.

- Valentin kezdeményezése kapcsán vettük fel a kapcsolatot az önkormányzattal, azon belül Dér Tamás alpolgármesterrel és Péterné Szarka Klára sportreferenssel, hogy szívesen segítenénk a szépkorúaknak ezekben a nehéz időkben – fogalmazott Takács Róbert, a klub ügyvezetője. – A szerdai napot a Kaposvári Nagypiacon kezdtük, ahol egy megbeszélés után kezdődött a bevásárlás, majd a kaposvári önkormányzat egy önkéntesével közösen kiszállítottuk az árukat a megadott címre. 

null

– Több önkéntessel közösen vásároltunk be az idős emberek számára, majd elvittük az árukat a megadott címekre – mondta Hadaró Valentin, csapatunk bal oldali védője. – Nagyon jó volt a fogadtatás, látszott az öröm az arcukon, hiszen tudják, hogy van, akire számíthatnak. Engem is boldogsággal töltött el, ahogy láttam ezt az őszinte örömöt. Ez mindent megér. Természetesen ez nem egy egyszeri alkalom volt. A jövőben is folytatom ezt a kezdeményezést, egy barátommal, Mayer Milánnal közösen.

Címkék: hadaró valentin, bevásárlás, kaposvári rákóczi, piac, sport