Utolsó hazai alapszakasz meccsére készül a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es csapata - írja a klub honlapja. A “tavasszal” még nyeretlen somogyiak a felsőházért küzdő Szentes gárdáját fogadják majd szerdán a Csik Ferenc Versenyuszodában.

"Egyelőre sajnos nem úgy sikerült a 2020-as év, ahogy terveztük. A BVSC elleni meccs után jött a Szombathely elleni fiaskó, de most már előre kell tekintenünk, jön a Szentes elleni folytatás" - nyilatkozta a mérkőzés előtt a KVK egyik kapusa, Csiszár Boldizsár.

A két csapat novemberi mérkőzését a kaposváriak kezdték jobban. A végén azonban a Szentes nyert 11-6-ra. A KVK játékosai ezért a vereségért is szeretnének visszavágni.

"Nagyon stabil a védekezésük, ezt ellenünk is megmutatták idegenben. Itthon viszont mi is jobb teljesítményre vagyunk képesek, igaz a győzelemhez a szurkolóinkra is szükségünk lesz" - tette hozzá Csiszár Boldizsár.

A Kaposvári VK - Metalcom Szentes bajnoki szerdán 19 óra 30 perckor kezdődik. A meccsen pedig folytatódik a klub iskolák közötti versenye is.

Címkék: Surányi, Szentes, vezetőedző, csoport, KVK, vízilabda, mérkőzés, Kaposvár, sport