Nem vesznek vissza a tempóból a kaposvári röplabdás lányok. A csapat újoncként vágott neki az Extraliga küzdelmeinek, és az alapszakasz 15. fordulója után, 13 győzelemmel és 2 vereséggel vezeti a tabellát. A Diamant eddigi szereplése minden várakozást felülmúlt, de az igazi izgalmak csak ezután következnek. Hétről hétre közelebb jutunk a rájátszás kezdetéhez, és nem mindegy, hogy melyik együttes hányadik pozícióból vág majd neki az elődöntőnek.

Tálasék előnye az ötödik helyezett UTE előtt hat meccsel az alapszakasz vége előtt 18 pont, ami azt jelenti, hogy a történelmi négy közé jutás szinte már zsebben van. A csapat és a szakmai stáb tagjait ismerve azonban bizonyos, hogy senki nem ül majd a babérjain, továbbra is a győzelmek számának szaporítása és a közönség kiszolgálása lesz a fő cél.

A vasárnapi ellenfél, a Békéscsabai RSE nem kezdte túl jól a szezont, az elmúlt hetekben azonban sikerült alaposan megerősíteni a játékoskeretet, ráadásul a csapat bejutott a legjobb nyolc közé a Challenge Kupában. A Diamant az ősszel, nagy meglepetésre, idegenben verte meg 3-0-ra a BRSE gárdáját, januárban, hazai pályán azonban nem sikerült az újabb bravúr, akkor négy szettben a viharsarkiak kerekedtek felül. A csabaiak jelenleg a tabella negyedik helyén tanyáznak, eddig 29 pontot gyűjtöttek, és szeretnének feljebb lépni a táblázaton.

Szasa Nedeljkovics tanítványai hazai környezetben, jó hangulatban készültek a hétvégi rangadóra, és bíznak abban, hogy újabb szép sikerrel örvendeztetik meg egyre gyarapodó rajongótáborukat.

Címkék: békéscsaba, 1.mcm-diamant kaposvár, röplabda, sport