A Sportpálya 2004 Egyesület harmadik tornájára került sor a hétvégén Szennában. Ezúttal tizenhárom csapat nevezett a Farsangi kupára. Reggel kilenckor kezdődtek a küzdelmek, három csoportba sorolták a jelentkező együtteseket, mindegyikből két csapat játszhatott tovább a trófeáért.

Az első helyezettek mindjárt az elődöntőbe kerültek, míg a második pozícióban végzettek játszhattak a négy közé kerülésért.

Az első csoport küzdelmeit meglepetésre a Kuvaszok gárdája nyerte az esélyesebb Dream Team előtt, akik így a második helyen végezve jutottak tovább. A következő négy gárda küzdelmeit magabiztosan nyerte a CD-Box, igaz az első mérkőzésükön csak döntetlenre futotta. Mögöttük a Maker Autó alakulata jutott tovább, hogy megküzdhessen a négy közé jutásért.

A harmadik csoportban is négy csapat játszott a továbblépésért, és a két továbbjutó, a Kuti SE és a Sevilla Sekanál volt. Az előbbi kiemelkedett a mezőnyből, az utóbbi nagy küzdelemben jutott tovább.

A középdöntő körmérkőzéseiből a Maker Autó került a négy közé, gólkülönbséggel előzték meg a Dream Team gárdáját. A tornát végül a CD-Box csapata nyerte, nagy küzdelemben múlta felül a Kuti SE gárdáját. Jó színvonalú, hajtós, sok futással tarkított mérkőzést láthattunk a döntőben. A bronzérmet végül a Kuvaszok csapata érdemelte ki, magabiztosan verte az elfáradó Maker Autó egyletét.

Az A csoport eredményei:

Dream Team – Semmi extra 4-2

Góllövő: Ölbei 2, Deci, Nagy, ill. Bunovácz.

Kuvaszok – Cefre 2-6

Góllövő: Farkas 2, ill. Erdei 3, Nagy, Huszár, Tarró.

Semmi extra – Ments Eszter 5-0

Góllövő: Bunovácz 2, Major, Végh, Keszthelyi

Cefre – Dream Team 2-4

Góllövő: Tarró, Erdei, ill. Decsi 2, Pető, Farkas.

Ments Eszter – Kuvaszok 6-7

Góllövő: Orsolics 3, Szepes, Tóth, Vince, ill. Varga D 3, Varga Z 2, Fisli, Kondricz.

Cefre – Semmi extra 3-5

Góllövő: Erdei, Rofrics, Sznopek, ill. Bunovácz 2, Nagy, Végh, Keszthelyi.

Dream Team – Ments Eszter 6-2

Góllövő: Pető 2, Decsi, Ölbei, Farkas, öngól, ill. Orsolics, Vince.

Semmi extra – Kuvaszok 2-3

Góllövő: Bunovácz, Nagy, ill. Varga Z, Farkas.

Ments Eszter – Cefre 1-12

Góllövő: Tóth, ill. Nagy 4, Erdei 4, Rofrics 3, Huszár.

Kuvaszok – Dream Team 2-0

Góllövő: Farkas, Varga D. 

A csoport végeredménye:

Kuvaszok 9 pont 14-14

Dream Team 9 pont 14-8

Cefre FC 6 pont 23-12

Semmi extra 6 pont 14-10

Ments Eszter 3 pont 9-30

A „B” csoport eredményei:

CD-Box – KékGallérosok 3-3

Góllövő: Ferenczi 3, Fazekas 2, Nagy.

Szabás – Maker Autó 4-6

Góllövő: Németh 3, Török, ill. Tabi 2, Mayer 2, Dervalics, Kocsis.

Maker Autó – CD-Box 2-9

Góllövő: Mayer 2, Ferenczi 6, Soós B 2, Soós Á.

KékGallérosok – Szabás 3-5

Góllövő: Lakatos, Orbán, Fazekas, ill. Szabados 3, Németh, Horváth.

CD-Box – Szabás 11-3

Góllövő: Ferenczi 6, Soós B 2, Soós Á 2, Kovács, ill. Németh 2, Szabados.

Maker Autó – KékGallérosok 6-1

Góllövő: Mayer 3, Tabi 2, Lelkes, ill. Fazekas

A csoport végeredménye:

CD-Box 7 pont 23-8

Maker Autó 6 pont 14-14

Szabás 3 pont 12-20

KékGallérosok 1 pont 7-14

A „C” csoport eredményei:

Kuti SE – Sevilla Sekanál 6-1

Góllövő: Kuti K 2, Kuti S 2, Baranyai, Kovács, ill. Rábel.Makita –

Lábodi Medosz 4-0

Góllövő: Bakonyi, Sallai, Bogdán, Brindzár.

Sevilla Sekanál – Makita 5-3

Góllövő: Szentpáli 3, Vince, Török, ill. Bakonyi 3.

Lábodi Medosz – Kuti SE 1-7

Góllövő: Szeszán, ill. Kuti K 3, Kuti S 3, Baranyai.

Lábodi Medosz – Sevilla Sekanál 2-3

Góllövő: Szeszán, Fias, ill. Vince, Nagy, Bosnyák.

Kuti SE – Makita 12-1

Góllövő: Kuti K 6, Kuti S 2, Baranyai 2, Horváth, Lukácsi, ill. Bakonyi.

A csoport végeredménye:

Kuti SE 9 pont 25-3

Sevilla Sekanál 6 pont 9-11

Makita 3 pont 8-17

Lábodi Medosz 0 pont 3-14

Középdöntők:

Dream Team – Maker Autó 1-1

Góllövő: Balogh, ill. Dancs.

Sevilla Sekanál – Dream Team 0-7

Góllövő: Balogh 3, Pető 2, Zalivadnij.

Sevilla Sekanál – Maker Autó 1-11

Góllövő: Bosnyák, ill. Dervalics 4, Mayer 2, Kocsis 2, Tabi 2, Dancs.

Elődöntők:

Kuvaszok – CD-Box 0-5

Góllövő: Ágoston 2, Ferenczi, Besenyei, Soós B.

Kuti SE – Maker Autó 5-0

Góllövő: Kuti K 2, Virág 2, Baranyai.

3. helyért:

Maker Autó – Kuvaszok 1-5

Góllövő: Dervalics, ill. Varga Z 2, Farkas 2, Fisli.

Döntő:

CD-Box – Kuti SE 3-2

Góllövő: Soós B 3, ill. Kuti K, Baranyai.

A torna végeredménye:

1. CD-Box

2. Kuti SE

3. Kuvaszok

4. Maker Autó

Különdíjak:

Gólkirály: Ferenczi Márk (CD-Box)

Legjobb kapus: Horváth Norbert (Kuti SE)

Címkék: farsangi kupa, sportpálya 2004 egyesület, kispályás labdarúgás