Az ifjúsági mérkőzésen a jóval erősebb győriek szettveszteség nélkül húzták be a mérkőzést, a hazaiak újoncot avattak Kincsverő Bálint személyében, aki még csak fél éve tekézik és bemutatkozása reményt keltően sikerült.

A felnőtteknél lett volna miért törlesztenie a kaposváriaknak, hiszen a két csapat összecsapásain az utóbbi időben mindig a győriek kerültek ki győztesen, a legtöbbször minimális különbséggel, a legutóbbi győri meccsen a hazaiak a szezon eddigi legjobb hazai eredményével nyertek, ráadásul ezt az eredményt azóta sem tudták megközelíteni, ráadásul a Közutasok akkori eredményét sem tudták azóta sem túlteljesíteni.

Az első sorban Kis 2 szettet ugyan megnyert, de az ütött fa a győri játékosnak kedvezett. A másik párban Illés tarolásban sokat hibázott, ennek ellenére sikerült a csapatpontot a hazaiaknak megmentenie, a vendégek 13 fás előnybe kerültek.

A második sorban Kálny ugyan az első két szettet elvesztette, de a másik kettőt megnyerte és összességében 4 fa többlettel a csapatpontot is megszerezte, míg Nagy gyenge kezdés után talpra állt és nem adott esélyt ellenfelének. Két sor után 3:1-re 13 fával vezettek a Közutasok.

Az utolsó sorban Horváth és Sághy feladata volt, hogy legalább 1 fát megőrizzen az előnyből. Az első szettet mindketten elvesztették, miután ismét a vendégek vezettek, majd a következő két szett a hazaiak szája íze szerint alakult, mely után a kaposváriak már 39 fával vezettek, aztán jött a totális sokk. Koller 170 fás utolsó szettet teljesített, mellyel megfordította az állást, ráadásul a másik győri záróember is nyert, ezzel pedig 5:3-ra 18 fával nyerték a mérkőzést.

Hihetetlen ez a pechszéria, ami a Közutasokat üldözi ebben a szezonban, mely már-már frusztráló, de még mindig van remény, a kaposváriak küzdeni fognak a szezon végéig.

Folytatás 2 hét múlva a bajnoki címvédő Szegedi TE otthonában.

Eredmények:

Közutasok Kaposvári TK - Győr-Szol TC 3:5 (3309 - 3327)

Kis Richárd 549 - Tóth Áron 565 (2:2)
Illés Richárd 523 - Németh Máté 520 (2,5:1,5)
Kálny Krisztián 560 - Lendvai András 556 (2:2)
Nagy Gergő 579 - Kiss Norbert 557 (3:1)
Horváth László 554 - Pete II. László 551 (1,5:2,5)
Sághy Tamás 544 - Koller Dániel 578 (1:3)

Ifjúsági mérkőzés:

Közutasok Kaposvári TK - Győr-Szol TC 0:4 (901 - 1124)

Kincsverő Bálint 443 - Tóth Dániel 537 (0:4)
Horváth Ábel 458 - Hungler Barna 587 (0:4)

Címkék: Győr, közút, Szuperliga, teke, Kaposvár, sport