Kaposvár ebben az évben is megrendezi a Kaposvári Dorottya és Futófarsangi Napok rendezvényét, melynek része a 5. Belvárosi Akadályfutás, a SEFAG 7. Rönkhúzó Verseny és a KOMÉTA 10. Futófarsang.

A szombati programban 11 órakor rajtol a Kossuth téren, a parkolókon, udvarokon, mélygarázsokon, lépcsőházakon áthaladó verseny, amely egyben kaposvári általános iskolák számára bajnoki futam is lesz. Kb. 50 egyéni versenyző (még olasz induló is lesz) mellett több mint 20 iskolai váltó is rajthoz áll.

Ugyancsak szombaton, szintén a Kossuth téren húzhatnak rönköt a vállalkozó kedvűek. A verseny 14:30-kor kezdődik, közvetlenül a farsangi felvonulás előtt. A helyszínen is elfogadunk jelentkezőket, akik a SEFAG ajándékaiért mutathatják meg erejüket ebben a farsanghoz kapcsolódó hagyományos erőfitogtatásban.

null

10. jubileumához érkezik a KOMÉTA Futófarsang, amelyen ebből az alkalomból egy 10 km-es versenyszám is bemutatkozik! Több mint 500 egyéni versenyző és több mint 80 csapat nevezett.

A futás 2020. február 9-én (vasárnap) 10:35 órától 14 óráig az alábbi útvonalon halad:
 
10 óra 35 perc: 10 km-es táv: Kossuth tér – Zárda u. – Bajcsy u. – Csokonai u. – S zent Imre tér – Fő u. – Múzeum u. – Teleki u. – Kossuth tér – Ady E. u. – Zselici út –Iszák u. – Zrínyi u. – Szigetvári u. – Lonkahegyi u. – Fodor J. u. – Béla király u. – Kaposrét sor – Nyár u. – Bartók u. – Iszák u. – Zselici út – Ady E. u. – Kossuth tér
 
11 óra: 21 km-es táv: Kossuth tér – Ady E. u. – Zselici út – Gilice u. – Cseri út – Vak Bottyán u. – Bocskai u. – Bárczi u. – Hevesy u. – Eger u. – Madár u. – Zselici út – Bartók u. – Kertész u. – Iszák u. – Zrínyi u. – Kálvária u. – Krúdy u. – Zrínyi u.  – Szigetvári u. – Lonkahegyi u. – Fodor J. u.- Béla király u. – Grüber u. – Keletivánfa u. – Pécsi u. – Nyugativánfa u. – Béla király u. – Kaposrét sor – Nyár u. – Bartók u. – Iszák u. – Zselici út – Ady E. u. – Kossuth tér

A szervezők kérik a lakosságot, hogy legyenek tekintettel a fenti időpontban elhaladó futókra. Autóikkal lehetőleg minél kevesebbet foglaljanak el az úttestből. 

 

Címkék: farsang, futás, sport, kaposvár