Tavaly júniusban taroltak a kaposvári egyetemisták a Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Bajnokságának röplabda döntőjében. A fiúk zsinórban harmadszor zártak az élen, míg a hölgyek a kemény munkának köszönhetően két második hely után végre aranyéremnek örülhettek.

- Többen is az NB I-ben játszottak és folyamatosan versenyben voltak. Mi, akik már nem játszunk versenyszerűen, próbáltuk azért felvenni a versenyt és 1-2 közös edzést összehozni és így hangolódtunk erre a tornára is - emlékezett vissza a felkészülésre a női csapat feladója, Hanusz Réka.

Többek között a női röplabdacsapatot is köszöntötték hétfő délután a rektori tanácsteremben, ahol valamennyi MEFOB helyezett sportoló helyet foglalt.

null

- Ez az egyetem életében egy fontos esemény, fontos tényező és köszönöm és köszönjük, hogy ezzel is öregbítik a Kaposvári Egyetem hírnevét - a somogyi campus rektora, dr. Kovács Melinda mellett Kaposvár alpolgármestere is példaképekként hivatkozott az egyetemi sportolókra.

- Önök példák. Példák egyetemi társaiknak, próbáljanak meg minél több embert megmozdítani, hogy a sportot válasszák - tette hozzá Dér Tamás.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sporszövetség főtitkára a szép eredménysor mellett a kaposvári intézmény egyik sajátrendezésű versenyét, a KE Cross Run elnevezésű terep akadályfutó viadalt emelte ki beszédében.

- Ez egy rendkívül népszerű esemény és elsőként vállalta fel az egyetem, hogy ezt megvalósítsa és több mint ötven hallgató vett már részt az előző évben is ezen. Nagyon szeretnénk, hogy ez a jövőben is folytatódjon és ha lehet akkor még több intézményből, még többen vegyék igénybe és próbálják ki ezt a nagyszerű lehetőséget - mondta dr. Székely Mózes a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára.

Az idei díjazott diákok között egyébként a röplabdázók mellett úszókat, vívókat valamint tollaslabdázókat is találni. Az ő sikereiknek köszönhetően a Kaposvári Egyetem a hetedik helyen végzett az összesített rangsorban.

Címkék: díjazottak, mefob, kaposvári egyetem, sport