Korábbi kaposvári játékosoknak is zúgott a vastaps a Csik Ferenc Versenyuszoda lelátóján, hiszen az egykori KVK-s Sántavy Máté és Krémer Balázs is ott volt a vendég egriek keretében - írja a kapospolo.hu. A hazai csapatból ifjabb Berta József sérülés, míg Bojan Paunovic eltiltás miatt hiányzott, míg az Egernél Eb-t megjárt játékosokból sem volt hiány a keretben.

A meccs első találatát a hazaiak szerezték Biros Barnabás révén, aki épp korábbi csapata ellen volt eredményes, majd Csiszár Boldizsár jelentkezett egy védéssel, aki szintén a vendégektől igazolt a nyáron Kaposvárra. A görög Vlachopoulos lövésénél azonban már ő is tehetetlen volt, Baksa találata pedig már az egrieket juttatta vezetéshez. Murisic növelte háromra a vendéggólok számát, amire Juhász-Szelei Norbert válaszolt egy szép támadás végén. A játékrész végül Sánta emberelőnyös góljával zárult.

Csiszár-védéssel indult a második negyed, majd ismét Vlachopoulos volt eredményes. Juhász-Szelei szerezte a KVK harmadik találatát, Biros büntetője után pedig már csak egy gól volt a két csapat között. Gyárfás növelte ismét kettőre az egriek előnyét, Nikola Giga lövése pedig hiába táncolt a “gólvonalon”. Újabb találat már nem született, így a félidőben az Eger vezetett 6-4-re.

A friss Európa-bajnok, Hosnyánszky Norbert góljával folytatódott a mérkőzés, majd Rasovic növelte négyre a különbséget. Murisic lőtt egy szépségdíjas gólt, ráadásul a görög Vlachopoulos sem hibázott. Vindisch Ferenc próbálkozása a kapufáról jött ki, Csacsovszky Erik lövésénél pedig szerencséjük sem volt a hazaiaknak. Két perccel a negyed vége előtt Srdjan Aksentijevic talált be büntetőből, majd Baksa Benedek volt eredményes.

Egri kapufákkal indult az utolsó negyed, Hosnyánszky büntetőjénél azonban már mindenki verve volt. Biros Barnabás szerezte a kaposváriak hatodik találatát, amit egy újabb Hosnyánszky-találat követett. Aksentijevic emberelőnyből talált be, majd Mijic Dávid keze sült el nagyon. Sánta Dániel centerből szerezte meg az egriek 15. gólját, míg a 16-8-as végeredményt Nikola Murisic állította be.

A KVK habár jól kezdett, a végén már nem tudta megnehezíteni az Eger dolgát. A kaposváriak egy hét múlva a BVSC otthonában vívnak majd rangadót.

Surányi László, a Kaposvári VK vezetőedzője: köszönjük az Egernek, hogy komolyan vettek minket és teljes kerettel érkeztek. Próbáltuk megnehezíteni a dolgukat, ez a mérkőzés elején sikerült is. Döntőnek bizonyult a harmadik negyed. Nagyot küzdöttünk, de ez most sajnos ennyire volt elég.

Dabrowski Norbert, a ZF Eger vezetőedzője: a Kaposvár végig bátran játszott, mi egy kicsit nehezen lendültünk játékba. Mindkét csapatnak vannak még feladataik, de úgy gondolom, hogy egy évkezdetnek nem volt rossz ez a meccs és remélem, hogy a szurkolók is jól szórakoztak.

Ha lemaradt, itt visszanézheti a teljes mérkőzést:

Kaposvári VK - ZF-Eger 8-16

Férfi OB I-es vízilabda mérkőzés.

E.ON Férfi Vízilabda OB I 10. forduló

Kaposvári VK - ZF-Eger 8-16 (2-4, 2-2, 1-6, 3-4)

Gólszerzők: Biros 3, Juhász-Szelei 2, Aksentijevic 2, Mijic ill. Hosnyánszky 3, Vlachopoulos 3, Muricis 3, Sánta 2, Baksa 2, Csacsovszky, Gyárfás, Rasovic.

Címkék: ob1, kaposvári vízilabda klub, eger, sport