Utoljára 2019. november 29-én játszott tétmérkőzést a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es csapata. Surányi László tanítványai azóta sem lazsáltak, hiszen keményen készültek az Európa-bajnokság utáni folytatásra - írja a klub honlapja.

"Nagyot sokat dolgoztunk az elmúlt hetekben. Rengeteg munka van a fiúk mögött. Az Egerrel kezdünk, számunkra igazán majd utána jönnek a rangadók, de most is szeretnénk kihozni magunkból a maximumot" - nyilatkozta a meccs előtt a KVK vezetőedzője, Surányi László.

A somogyiak péntek este a B csoport második helyén álló ZF-Eger gárdáját fogadják. Hosnyánszkyék a hét győzelmük mellett egyszer döntetlent játszottak a Szentessel, valamint egyszer kikaptak az OSC gárdájától.

"Az Eger ellen sosem egyszerű, nálunk azért sérülések, betegségek is nehezítették a felkészülésünket, de én azért szeretnék egy jó mérkőzést játszani ellenük" - tette hozzá Biros Barnabás, aki épp volt csapatával nézhet majd szembe péntek este.

A KVK számára a felsőházba kerülés sem elérhetetlen, ehhez azonban kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szükség a csapattól a februári mérkőzéseken.

Az Eger elleni évnyitó pénteken 19 óra 30 perckor kezdődik a Csik Ferenc Versenyuszodában. Alább pedig a csapat további menetrendje:

Kaposvári VK - ZF-Eger 2020. január 31. 19:30

BVSC-Zugló - Kaposvári VK 2020. február 8. 17:00

AVUS Szombathely - Kaposvári VK 2020. február 14. 19:30

Kaposvári VK - Metalcom Szentes 2020. február 26. 19:30

VasasPlaket - Kaposvári VK 2020. február 29. 19:00

Címkék: KVK, vízilabda, mérkőzés, Kaposvár, sport