Az Extraligás 1. MCM-Diamant Kaposvár csapatában folytatja pályafutását a 16 esztendős, 186 centi magas Kump Aliz, aki néhány napon belül be is kapcsolódik a munkába új egyesületében. A Gödöllőről érkező játékos több komoly ajánlatot kapott az elmúlt napokban, és a döntésben nagy szerepet játszott Sasa Nedeljkovic vezetőedző személye, valamint az, hogy sikerült testközelből is megismerni a csapatot, a várost, illetve a klub céljait.

A 2003-as születésű röplabdázó az elmúlt négy évet Gödöllőn töltötte, és itt mutatkozott be a felnőtt NB I-ben, Emellett természetesen pályára lépett a korosztályos együttesekben is, és eddigi pályafutása során egy serdülő harmadik, valamint egy-egy ifjúsági és junior második helyezést könyvelhetett el társaival. Tehetségére a válogatott edzői is felfigyeltek, így két és fél éve bekerült a korosztályos keretbe. Kump Aliz a további fejlődése érdekében döntött úgy, hogy az átigazolási időszak vége előtt klubot vált, és végül az Extraigában markáns terveket szövögető 1. MCM-Diamant ajánlatára mondott igent.

"Nagy élmény volt számomra, hogy eltölthettem egy teljes napot a csapattal, részt vettem két edzésen, együtt ebédeltem a lányokkal, közben pedig közelebbről is megismerhettem a kaposvári klub múltját és terveit. Emellett arra is jutott idő, hogy ellátogassunk szüleimmel a gimnáziumba, ahol tanulni fogok, illetve abba a kollégiumba, ahol lakok majd. Kellemes benyomásokkal tértünk haza, a lányok kedvesek és segítőkészek voltak, és már nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak velük. Hosszú távra tervezek, az érettségi után külföldre szeretné majd menni, és biztos vagyok benne, hogy a Diamant csapatában sokat tudok majd fejlődni" - mondta Kump Alíz.

Az 1. MCM-Diamant Kaposvár ügyvezető-elnöke, Orosz Ferenc hozzátette: megtisztelő, hogy a sportolónő és családja a kaposvári ajánlatot tartotta a legvonzóbbnak, és a Sasa Nedeljkovic vezette szakmai stáb tagjai mindent megtesznek majd azért, hogy a center további fejlődése biztosított legyen. Külön köszönet illeti az utánpótlás-neveléséről híres gödöllői klubot azért, hogy rövid idő alatt sikerült megállapodni az átigazolás részleteiről, és mindenben támogatták a fiatal játékost a döntés meghozatalában.
Kaposváron tudatosan építik a felnőtt klubot és a női utánpótlást is. A Röplabda Akadémia színeiben már 230 lány üti a labdát, és a sportág népszerűségére jellemző, hogy több korosztályban is három csapatot versenyeztet a utánpótlás műhely az országos bajnokságban. Ráadásul, egy külön programnak köszönhetően a város több általános iskolájában az alsó tagozatosok szervezett keretek között ismerkedhetnek meg ezzel a labdajátékkal.

A felnőtt csapatnál folyó munka jó híre egyre több helyre eljutott, és immár nem titok: a kaposváriak szívesen látják soraikban a legtehetségesebb magyar fiatalokat is. A jelenlegi felnőtt keret tagja a 16 esztendős, saját nevelésű Tóth Jázmin és az érettségi előtt álló Kalmár Viktória is, most pedig Kump Aliz csatlakozik az Extraliga legjobbjai közé tartozó együtteshez. A vezetőedző, Sasa Nedeljkovic tavaly január óta rendszeresen, külön is foglalkozik az akadémia szépreményű növendékeivel, akik előtt szabad az út a felnőtt keret irányába.

Címkék: Extralig, Kump Alíz, Diamant, válogatott, sport