A bajnoki címvédő ellen lépett pályára a bajnoki alapszakasz tizenhatodik fordulójában a Kaposvári KK együttese. A vendég szombathelyiek eddig mindössze egyetlen alkalommal szenvedtek vereséget a pontvadászat során. Gasper Okorn vezetőedző csapatában a két kaposvári nevelésű felnőtt válogatott játékos, Benke Szilárd és Filipovity Márkó is kezdőként szállt harcba.

Harcosan kezdtek a somogyiak, akiknél Dramicsanyin és Lalic rajtolt a magas posztokon. Sikerült is több támadó lepattanót begyűjteni, de a dobások nem voltak elég pontosak. Reddic szerzett aztán vezetést a szombathelyieknek, miután több kihagyhatatlannak tűnő helyzet is kimaradt a hazai oldalon. Hendlein kapott egy nagyot, s miután vérzett a szája, átmenetileg le kellett cserélni. Davis mutatkozott be egy hármassal, de így tett a túloldalon Váradi is. A negyedet Benke bravúros triplája miatt is a Falco nyerte 21–18-ra.

A következő percek is kiegyenlített játékkal teltek, egyik csapat sem tudott elszakadni ellenfelétől. Davis javított három triplával (!) a távoli dobások kaposvári statisztikáján, így 34–35 állt az eredményjelzőn. A félidő vége előtt Hooker sérült meg és lesántikált a pályáról, de előtt azért még egy ziccert értékesíteni tudott. A nagyszünetre Perl találata után 43–47-es eredménnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A harmadik negyed Benke kihagyott büntetőivel indult, de Filipovity már nem hibázott a hármason kívülről. A 23. percben a faultja után teljesen feleslegesen reklamáló Reddic kapott technikai hibát amivel kipontozódott. Norfleet ziccerével egy pontra zárkóztak a hazaiak 51–52-nél, Baki triplája pedig később már az egyenlítést jelentette. Norfleet triplája után a kaposváriaknál volt az előny, de csak Váradi újabb villanásáig.

A záró szakasz 66–69-nél kezdődött és pillanatok alatt ellépett a Falco. Filipovity zsákolásával lett 66–74, jött is azonnal Ivkovics időkérése. Ez sem segített, mert a hazaiak nagyon pontatlanná váltak. Perl egymaga gondoskodott arról, hogy húsz pont közelébe növelje a különbséget a bajnok és ezzel el is döntötte a találkozót. 

Így látták a főszereplők!

Kaposvári KK–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 78–98 (18–21, 25–26, 23–22, 12–29)

Kaposvár, Kaposvár Aréna, 1600 néző. Vezette: Földházi T., Nagy V., Török R.

Kaposvári KK: Krnjajszki (2), Norfleet (15/3), Ponjavics (6), Dramicsanyin (9), Lalic (10). Csere: Davis (17/12), Hendlein (8/3), Baki (9/3), Bogdán (2). Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics: Edzők: Fekete Ádám, Filipovics Gordan, Szőke Balázs.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Hooker (11/6), Curry (10/6), Benke (11/9), Filipovity (16/6), Reddic (4). Csere: Washington (6), Váradi (9/3), Perl (18/3), Lake (10), Bíró (), Krivacsevics (-). Vezetőedző: Gasper Okorn.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–0, 7. perc: 11–13, 12. perc: 20–22, 17. perc: 34–35, 22. perc: 45–50, 28. perc: 62–61, 32. perc: 66–74, 37. perc: 70–91. Kipontozódott: Reddic (a 23. percben). Jók: Davis, illetve Filipovity, Benke, Perl, Lake.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Címkék: falco kc szombathely, kaposvári kk, kosárlabda, sport