Nagy feladat várt az 1. MCM-Diamant Kaposvár csapatára a női röplabda Extraliga 12. fordulójában, hiszen az ötszörös magyar bajnok Békéscsabai RSE együttesét látta vendégül. A viharsarkiak nem úgy szerepeltek a bajnokságban, ahogy azt elvárták tőlük, hiszen – hét győzelemmel és négy vereséggel – mindössze a negyedik helyen álltak a játéknap előtt. Ezért a vezetőség több helyen is megerősítette az együttest: távozott az amerikai Ashley Evans és a horvát Barbara Dapic, a helyükre a szerb feladó Tanja Grbic, és a spanyol átló Milagros Collar érkezett, valamint még tavaly november végén szerződtették a horvát nyitásfogadó ütőt, Mia Jerkovot.

A Diamant viszont remekelt a pontvadászatban, hiszen az első helyről várhatta a presztízscsatát, igaz Somogyba is érkezett egy új röplabdázó a 22 esztendős Berkeley Dawn Oblad személyében.

Ahogy mondani szokták, rajt-cél győzelmet aratott az első szettben a hazai csapat, mely folyamatosan őrölte fel ellenfelét, s végül magabiztosan hozta a nyitó játékrészt. Élményszámba mentek Sara Klisura bombái és Szűcs Kinga sem maradt adós a pontokkal, a szerb klasszis egymaga nyolc egységig jutott.

A második szettre összeszedték magukat a vendégek, alaposan feljavult a védekezésük és a támadásbefejezésekre is jobban odafigyeltek, így hamar hatpontos előnyre tettek szert. Igaz ehhez az is kellett, hogy a kaposváriak rosszul fogadtak és az ütéseik is rendre visszajöttek a blokkról. Sasa Nedeljkovic mindkét idejét kikérte, s a második után felzárkózott ugyan a Diamant, de újra előjöttek a hibák, s ezt a BRSE könyörtelenül kihasználta. A somogyi lányok becsületére legyen mondva, óriásit küzdöttek, ám már nem tudták utolérni riválisukat.

A harmadik felvonás sem úgy alakult, ahogy azt a Diamant szerette volna, hiszen már az elején elhúztak a kiválóan szerváló csabaiak. A hazai oldalon szinte semmi sem akart összejönni, 4–11-nél már másodszor hívta magához játékosait Nedeljkovic mester, de hiába, ugyanis amint faragtak a tetemes különbségből Tálasék, azonnal jött egy-két hiba, s újra elléptek a vendégek, akik megnyerték ezt a játszmát is.

A folytatásban a sérülésből visszatért Szerencsés-Miklai Zsanett ütéseivel tartotta a lépést az ötszörös bajnokkal a trónkövetelő. Collar, Jerkov és Klarics azonban kiváló napot fogott ki és Grbic pontos feladásaiból rendre eredményes volt. Egy vitatható ítélet után Tillmann Gyula játékvezető vezettetett ki egy vendégszurkolót, de a közjáték sem zavarta meg Vasja Samec Lipicer gárdáját, mely megnyerte a negyedik szettet, s ezzel együtt a mérkőzést is.

Így látták a főszereplők!

Női röplabda Extraliga, 12. forduló

1.MCM-Diamant Kaposvár – Békéscsabai RSE 1:3 (17, -19, -19, -21)
Kaposvár Aréna, 800 néző. V.: Tillmann, Vári.

KAPOSVÁR: Szűcs K. 13, Sipics 5, Matics 9, Klisura 15, Djurics 11, Tálas 1. Csere: Szpin (liberó), Szerencsés-Miklai 6. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

BÉKÉSCSABA: Collar 16, Jerkov 11, Bodnár 8, Fábián, Klarics 25, Pekárik 14. Csere: Molcsányi (liberó), Grbics 1, Szedmák 1. Vezetőedző: Vasja Samec Lipicer.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:6, 16:12, 21:15. II. játszma: 4:8, 11:16, 16:21. III. játszma: 4:8, 11:16, 15:21. IV. játszma: 6:8, 12:16, 15:21.

Nézzék vissza a mérkőzést teljes egészében!

Címkék: békéscsaba, 1.mcm-diamant kaposvár, röplabda, sport