Zadarban és Mariborban befejeződött a röplabda ifjúsági Eb-selejtezők első köre, ahonnan az első helyezettek automatikusan kijutottak a nyári kontinensbajnokságra, a 2-5. helyezettek pedig a második fordulóba kerültek - tudósít a hunvolley.hu.

A lányok Ausztria legyőzésével megszerezték az ötödik helyet, a fiúk azonban kikaptak a szlovákoktól a helyosztón, így csak hatodikak lettek. Hétfőn jutott el a hír az MRSZ-be, hogy miután a fiúknál a balkáni régióban mindössze négy válogatott indult a sorozatban, a náluk feleslegessé vált helyet a MEVZA kapja meg, így lehetőség van arra, hogy Bodonyi Ákos csapata is ott lehessen az áprilisi második fordulón.

A válogatott egyik oszlopos tagja volt ezúttal is a Kaposvári Röplabda Akadémia és a Fino reménysége, Fenyvesi Barnabás, aki valamennyi mérkőzésen a kezdőhatosban kapott szerepet, és ezúttal is meghálálta a bizalmat.

Fiú ifjúsági Eb-selejtező csoportkör:

Magyarország – Ausztria 1:3 (–17, 20, –22, 14)
Maribor. V: Marschner (cseh), Nikolic (bosnyák)

Magyarország: Kiss B. 3, Tamási 3, Fenyvesi B. 8, Hajagos 7, Bogdán 4, Kecskeméti 9. Csere: Szentesi (liberó), Fenyvesi, Tóth K. 2, Szabó K. 2, Acsai. Szövetségi kapitány: Bodonyi Ákos.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 6:8, 14:16, 17:21. II. játszma: 8:5, 16:15. 21:17. III. játszma: 7:8, 16:12, 21:17. IV. játszma: 3:8, 10:16, 12:21.

Magyarország – Szlovénia 0:3 (–16, –22, –13)
Maribor. V: Jurovic (horvát), Nikolic (bosnyák)

Magyarország: Tamási 2, Fenyvesi B. 3, Hajagos 1, Bogdán 11, Kecskeméti 3, Kiss B. Csere: Szentesi (liberó), Szabó K. 2, Acsai, Tóth K. 2, Fenyvesi D. Szövetségi kapitány: Bodonyi Ákos.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 5:8, 11:16, 14:21. II. játszma: 8:6, 15:16, 19:21. III. játszma: 3:8, 6:16, 9:21.

Az 5-7. helyért:

Magyarország – Horvátország 3:0 (23, 16, 19)

Magyarország: Tamási 5, Fenyvesi B. 9, Hajagos 3, Kecskeméti 17, Bogdán 4, Kiss B. 4. Csere: Szentesi (liberó), Fenyvesi D., Dulcz. Szövetségi kapitány: Bodonyi Ákos.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 8:5, 15:16, 20:21. II. játszma: 8:3, 16:5, 21:8. III. játszma: 8:5, 16:11, 21:17.

Magyarország – Szlovákia 1:3 (–13, 23, –16, –25)

Magyarország: Tamási, Fenyvesi B. 17, Hajagos 7, Kecskeméti 11, Bogdán 6, Kiss B. 7. Csere: Szentesi, Dulcz (liberó), Tóth K. 1, Szabó K. 1, Fenyvesi D. Szövetségi kapitány: Bodonyi Ákos.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 5:8, 8:16, 10:21. II. játszma: 8:4, 16:13, 21:20. III. játszma: 6:8, 9:16, 12:21. IV. játszma: 6:8, 9:16, 12:21.

A végeredmény: 1. Csehország, 2. Ausztria, 3. Szlovénia, 4. Izrael, 5. Szlovákia, 6. Magyarország, 7. Horvátország

Címkék: Fenyvesi Barnabás, Európa-bajnokság, ifjúsági, válogatott, Fino, Kaposvár, sport