Utolsó idei mérkőzésén Körmenden vendégszerepel vasárnap 18 órakor a Kaposvári KK élvonalbeli férfikosárlabda-csapata. A somogyiak nincsenek könnyű helyzetben, hiszen az Alba Fehérvártól elszenvedett vereséget követően visszacsúsztak a tabella tizedik helyére - írja a delfinek.hu. Ez volt az együttes hetedik veresége a szezonban, az öt győztesen megvívott összecsapás mellett. Az előre lépéshez mindenképp nyerni kellene, ám ez talán az eddigieknél is nehezebb feladat.

Az ellenfél ugyanis az alapszakasz második helyén álló Egis Körmend lesz. A vasiak az eddigi tucatnyi összecsapásukból kilenc alkalommal arattak diadalt és mindössze háromszor távoztak vesztesen a parkettről. Egyetlen csapatként tudták legyőzni a bajnokság favoritjának kikiáltott szombathelyi Falco KC-t. A körmendi keret rendkívül erős, kiválóan tudják súlyozni a palánk alatti és a kinti játékot. Ezért is rendkívül nehéz védekezni ellenük.

Az alapszakasz tizenharmadik fordulója abból a szempontból is rendkívül fontos, hogy ennek eredményei határozzák meg a kupa nyolcas döntőjének mezőnyét. A Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa negyeddöntős küzdelmeit 2020. április 3. és 5. között a debreceni Főnix Csarnokban rendezik, ahová két esztendő elteltével tér vissza a mezőny. A nyolcas döntőben hat együttes a Falco, a Körmend, a Paks, a Szolnok, a Kecskemét és az Alba Fehérvár) már biztos részt vevő. Mögöttük nagy a harc a még kiadó két helyről határozó bajnoki alapszakasz tabellán.

Címkék: Körmend, KKK, Kaposvár, sport