Kedden délelőtt már minden készen állt a Csik Ferenc Versenyuszodában a rövidpályás országos bajnokság előtt. A medencében kialakították a 25 méteres pályákat, felkerültek a molinók, és a meglévő két ledes kijelző mellé egy harmadikat is felállítottak.

Az uszoda megépítésével a városnak nem titkolt célja volt az is, hogy nagy országos versenyeket hozzanak el Kaposvárra, hogy a fiatalok a példaképeiket testközelből látva, sportolni kezdjenek - mondta egy sajtótájékoztatón Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere: "Azt szeretnénk, hogy az itt úszó, vízilabdázó, szinkronúszó gyerekek lássák az ország élvonalát, lássák a világsztárjainkat, és hogy példa legyen előttük. Azt szeretnénk, hogy Kaposvár 2030-ra az egyik legegészségesebb város legyen, ahol a gyerekek nem csak azért úsznak, mert erre a szüleik rákényszerítik őket, hanem ezért, mert látják a példát, hova lehet eljutni."

A szerdától szombatig tartó seregszemlén 50 csapat 352 versenyzőe áll majd rajtkőre. Habár alig pár napja ért csak véget a skót fővárosban, Glasgow-ban rendezett a rövidpályás Európa-bajnokság, a legjobb magyar úszók szinte kivétel nélkül itt lesznek Kaposváron.

A rövidpályás ob-n két kaposvári egyesület, a KASI és az Adorján SE több úszója is indul majd, így hazai versenyzőknek is szoríthatnak a kilátogató nézők.

A programok minden nap reggel 9 órakor indulnak az előfutamokkal, majd a döntőket este 6 órától rendezik meg.

Címkék: rövidpályás, Csik Ferenc Versenyuszoda, országos bajnokság, egészség, Kaposvár, sport